Ceglédi János
Született: Nógrádsipek, 1941.10.24

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Munkahely, egyéb foglalkozás, szolgálat, jogviszony:
    vb-titkár Szécsény Városi Tanács V. B. 1986.01.01 - 1987.04.30

Szerkesztett életrajz:
1941. október 24-én született Nógrádsipeken. Szülei mezőgazdasági cselédek voltak, édesapja a II. világháború során elhunyt. Az általános iskolát 1956-ban végezte el szülőfalujában. Családja anyagi helyzete nem tette lehetővé a továbbtanulást, ezért 1957-ben a Budapesti Gyapjútermelő Vállalatnál kezdett el dolgozni segédmunkásként. 1958-1960 között a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott, majd 1960 májusában került a 2.sz Autóközlekedési Vállalathoz, ahol először gépkocsi kalauz, majd forgalmi szolgálattevő lett. 1962 januárjában kezdte meg tényleges katonai szolgálatát Rétságon, 1963 novemberében szerelt le. Az AKÖV-nél 1966. február végéig dolgozott. 1966. március 1-től 1970. június 30-ig a Nógrádsipeki Községi Tanácsnál dolgozott, mint vb-titkár. Munka mellett levelezőn a Váci Mezőgazdasági Technikumot végezte el, ahol 1969-ben érettségi vizsgát tett. 1970 júliusától Nógrádsipek községet Varsányhoz csatolták közigazgatásilag, ezért 1970. július 1-től a Varsányi Községi Közös Tanács vb-titkára, mellette 1972-ben elvégezte a Tanácsakadémia Szakoktatási Tagozatát. 1973. július 15-én került a Szécsényi Járási Hivatal Titkárságára, mint szervezési főelőadó, majd 1978 júliusától megbízott titkárságvezető. Munkája mellett 1977-ben a Marxista-Leninista Esti Egyetemet is elvégezte. A szécsényi járás megszűnése után a Balassagyarmati Járási Hivatal Titkárságára került szervezési főelőadónak 1979. január 1-től. 1980.07.01-én nevezték ki a Szécsény Nagyközségi Közös Tanács vb-titkárává, 1986 januárjától a Szécsényi Városi Tanács vb-titkára volt. 1987. április 30-i hatállyal mentették fel vb-titkári állásából. 1958-tól volt KISZ tag, 1966-ban lépett be a MSZMP-ba. 1974-ben a Nógrád Megyei Tanács Elnöki Dícséretében részesült. 1976-ban megkapta a Tanács Kiváló Dolgozója elismerést. 1978-ban tanácsosi címet adományoztak neki. 1990 szeptemberében az MSZP-NODISZ képviseletében indult a helyhatósági választásokon.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: