Zsidó felmenőkkel is bíró alkalmazotti családba született Budapesten 1913. november
14-én, apja Tömpe Béla postatisztviselő volt. Két bátyja volt. Apja 1918-ban belépett a
Szociáldemokrata Pártba, így András négy évvel idősebb, István nevű bátyjával fiatalon
kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Középiskolai tanulmányai alatt szociáldemokrata
és kommunista diákcsoportok tagja volt, Madzsar József és József Attila
munkásmozgalmi szemináriumait látogatta. 1931-ben érettségizett a budapesti Fáy
András Gimnáziumban, még ugyanebben az évben belépett a legális MSZDP-be és az
illegális KMP ifjúsági szervezetébe, a KIMSZ-be is. Rövid időre letartóztatták, de nem
érte jelentős retorzió. 1931-ben tanonc lett az Erőátviteli és Világító Rt.-nél, közben a
Vörös Segély mozgalomban tevékenykedett. Ismét letartóztatták, szabadulása után elbocsátották
a gyárból, így alkalmi munkákból tartotta fenn magát, közben Barna Péter
álnéven a Társadalmi Szemlében publikált, 1934-ben a KMP tagja lett.
Felsőfokú tanulmányait a brünni műszaki főiskolán végezte 1932 és 1937 között,
gépészmérnöki diplomát szerzett, 1935-ben csatlakozott Csehszlovákia Kommunista
Pártjához. 1937–1939-ben századparancsnokként harcolt a spanyol polgárháborúban,
kétszer súlyosan megsebesült. 1938-ban a Spanyol Kommunista Pártba is belépett.
1939-ben Franciaországban internálták a saint cyprien-i, gurst-i, majd a vernet-i táborokban,
1941 tavaszától 8 hónapig Dessauban a Junkers gyár mérnöke volt, s megszervezte
több mint hetven „spanyolos” hazautazását. 1941 októberében ő maga is
visszatért Budapestre, ismét illegális pártmunkát végzett. A KMP utasítására – a Müller
és társa elektromos cég mérnökeként – szocdem szakszervezeti vonalon dolgozott,
de az 1942-es tömeges lebukások idején ő is gyanúba került. Bujkált, de 1943 januárjában
feleségével együtt letartóztatták, bizonyítékok hiányában elengedték, de rendőrhatósági
felügyelet alá helyezték. 1944 májusában a frontra vitték, ahol pártutasításra
átszökött a szovjetekhez, és hírt vitt Moszkvába a KMP feloszlatásáról és a Békepárt
megalakulásáról. Partizánkiképzés után 1944. októbertől decemberig Nógrádi Sándor
partizánegységének politikai megbízottja Besztercebányán, illetve Salgótarjánban, január
elején eljutott Debrecenbe, az Ideiglenes Nemzeti Kormányhoz.
BM-szolgálatát 1945. január 27-én kezdte meg rendőr főtanácsos rangban, márciusban
ezredessé léptették elő. 1945–1946-ban a Magyar Államrendőrség Politikai Rendészeti
Osztályának vezetője és Péter Gábor riválisa, 1946. július 22-én vezérőrnagy lett.
1946–1947-ben a Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályának parancsnoka.
1945. szeptember 1-től 1947. májusig a Hazahozatali Kormánybizottság helyettes vezetője
(saját bevallása szerint a politikai ellenőrzés céljából került Millok Sándor szociáldemokrata
kormánybiztos mellé). Ezt követően Rendőrakadémia Szervező Bizottságának
vezetője néhány hónapig. 1947 tavaszától Buenos Airesben a szovjet hírszerzés
rezidense (fedőfoglalkozása szerint nagykereskedő volt).
1956-ban az MSZMP PB hazahívta, de csak 1959. márciusban engedték vissza. Egy
1959. májusi PB-határozattal került a BM-be a II/3. Osztály (hírszerzés) élére. 1961 márciusától
a BM II. Főosztály főosztályvezető-helyettese. 1962. január 30-án felmentették
beosztásából, és februárban kinevezték az MSZMP KB Adminisztrációs Osztályának
vezetőjévé, irányítása alatt történik meg a politikai rendőrség átszervezése. 1962.
szeptemberben kérte nyugdíjazását, mert nem értett egyet több volt ÁVH-s tiszt vezető
funkcióban hagyásával. Kérését teljesítették, 1962 decemberében nyugállományba
helyezték. 1963-tól a Corvina Idegen Nyelvű Kiadó igazgatója. 1967. júliustól 1968.
decemberig berlini nagykövet. A Prágai Tavasz 1968-as eltiprása komoly meghasonlást
jelentett számára, miatta lemondott nagyköveti posztjáról is. A Magyar Könyvkiadók és
Könyvterjesztők Egyesületének elnöke lett, 1971. december 15-én önkezével vetett véget
életének. A pártvizsgálat megállapította, hogy tettének hátterében egy elbocsátási
ügy felkorbácsolta rágalmak, illetve zaklatások húzódtak meg.
Bátyja, Tömpe István szintén fontos funkciókat látott el, 1956 és 1988 között a KB
tagja, 1956 novembere és 1957 márciusa között a belügyminiszter első helyettese volt.