Apja, id. Komócsin Mihály tetőfedő, a két világháború között a Magyar Építőmunkások
Országos Szövetsége (MÉMOSZ) szegedi csoportjának és a Magyarországi Szociáldemokrata
Párt (MSZDP) területi szervezetének vezetőségi tagja, 1945 után szakszervezeti
és pártfunkcionárius volt; anyját Popp Margitnak hívták. Öccse, ifj. Komócsin
Mihály 1985-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád Megyei Bizottsága első
titkáraként vonult nyugállományba.
Családjával együtt egyéves korában költözött vissza Szegedre, apja szülővárosába.
Hét elemit végzett, de szülei rossz anyagi körülményei miatt az iskola mellett alkalmi
munkákat kellett vállalnia. 14 évesen már apja mellett dolgozott, tériszonya miatt azonban
nem maradhatott a szakmában, ezért kereskedőinasnak adták. 1939-től a Del-Ka
Cipőkereskedelmi Rt.-nél volt tanonc, majd segéd, 1944-ben a cég hódmezővásárhelyi
boltjában üzletvezető. A családi hagyományokat követve korán bekapcsolódott a
munkásmozgalomba: 1938. szeptemberben belépett a szociáldemokrata párt ifjúsági
szervezetébe, 1939-ben a szakszervezetbe. Életrajzírója, Perneki Mihály szerint már
1941-ben felvételt nyert a kommunista pártba, 1949-ben (a Magyar Dolgozók Pártja
Titkársága számára) készült rövid jellemzése szerint erre 1944-ben került sor, s nekrológjában sem említik az 1941-es dátumot.
A szovjet csapatok 1944. októberi bevonulása után a Kommunista Ifjúsági Szövetség,
majd az örökébe lépő Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Madisz) szervezésében
vett részt, 1945 elején rövid ideig a Munka című lapot szerkesztette. 1945
tavaszán Debrecenben két hónapos pártiskolát végzett, majd 1945. júliustól 1948. februárig a Magyar Kommunista Párt szegedi bizottságának szervezőtitkáraként (titkárhelyetteseként) tevékenykedett.
Még a háború után Szegeden ismerkedett meg Révai Józseffel, aki az első pártfogója
lett. 1948. februártól az MKP, júniustól az MDP Központi Vezetősége Titkárságának
munkatársa, Farkas Mihály főtitkárhelyettes referense, az év december közepétől
az MDP Vas Megyei Bizottságának titkára volt. 1949. júniusban visszakerült a pártközpontba a Propaganda Osztály helyettes vezetőjének. 1949. májusban országgyűlési képviselővé választották, parlamenti mandátumát élete végéig megőrizte. 1950. októberben az elsők között küldték ki a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága hároméves pártfőiskolájára, ahol a második évtől újságíró szakra járt, ám 1953
januárjában államvizsgái letétele előtt – valószínűleg káderhiány miatt – hazahívták
(megszakított tanulmányait 1964-ben fejezte be), és ismét a KV Propaganda Osztályának
helyettes vezetője, 1954 elején vezetője lett, 1954. májusban bekerült az MDP Központi
Revíziós Bizottságába is. 1955. decemberben Gerő Ernő javaslatára leváltották a
Propaganda Osztály éléről, és 1956 februárjában a Hajdú-Bihar megyei pártbizottságra
helyezték át első titkárnak. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága november 6-i
felhívása után vezetésével alakult meg az új párt megyei és városi szervezőbizottsága,
november 30-án formálisan is ő lett a megyei intézőbizottság elnöke.
1957. februárban bekerült az MSZMP (Ideiglenes) Központi Bizottságába, júniusban
póttagként a Politikai Bizottságba. 1957. márciustól az újonnan életre hívott Magyar
Kommunista Ifjúsági Szövetség szervezőbizottságának elnöke, 1957. október és 1961.
szeptember között a KISZ KB első titkára volt. 1961 szeptemberétől a Népszabadság
főszerkesztőjévé nevezték ki. Az MSZMP VIII. kongresszusán (1962. november 20–24.)
a PB rendes tagjává választották, 1965. júniusban megkapta a külügyi KB-titkári posztot,
1962–1966 között a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának is tagja volt.
Az 1968-ban bevezetett gazdaságirányítási reform miatt, amelynek kidolgozói
megpróbálták a piacgazdaság egyes elemeit ötvözni a szocialista tervutasításos rendszerrel, s elsősorban a mezőgazdaságban értek el sikereket, a pártvezetésen belül kialakult egy laza csoportosulás, amely – Moszkvával együtt – aggódva figyelte a párt
gazdasági monopolhelyzetének „megrendülését”, „a munkásság érdekeinek háttérbe
szorulását.” A kiterjedt kapcsolati rendszerrel rendelkező Komócsin Biszku Bélával,
Gáspár Sándorral és Pullai Árpáddal együtt ennek a magát munkásellenzéknek nevező
neosztálinista politikai körnek lett az egyik vezéralakja, s Kádár esetleges leváltása
esetére potenciális utódjelöltként tekintettek rá. Erre azonban nem került sor, Kádár
1972-ben visszaszerezte Brezsnyev bizalmát, s ő maga látott hozzá a reformok leállításához. 1973. áprilistól elhatalmasodó betegsége miatt KB-titkári feladatainak egy részét Pullai Árpád vette át. A KB 1974. márciusi 19–20-i ülésén újból megbízták a Népszabadság szerkesztőbizottságának vezetésével, de posztját ténylegesen már nem tudta betölteni.