Apja, Kristóf István vasgyári kapus volt, anyját Gara Katalinnak hívták. Hat elemit végzett, majd cipész segédlevelet szerzett, s 1945-ig szakmájában dolgozott. 1928-tól
részt vett a szakszervezeti ifjúsági mozgalomban, 1930-ban csatlakozott a Bőripari
Munkások Szövetségéhez, amelynek rövidesen szervezőbizottsági, majd szakosztályvezetőségi tagjává, 1940-ben budapesti csoportjának alelnökévé választották. 1942-
ben katonai szolgálata alatt a hadseregben végzett agitáció miatt letartóztatták, de
bizonyítékok hiányában két hét múlva szabadon bocsátották. 1944-ben ismét behívták
katonának, ám rövidesen sikerült megszöknie, s a front átvonulásáig bujkált.
1949-es életrajza szerint 1945-ben lépett be a Magyar Kommunista Pártba (később
már 1934-re datálták párttagságát), 1945–1947 között a Bőripari Munkások Országos
Szabad Szakszervezete titkáraként, 1947-től főtitkáraként működött. 1949. májusban
országgyűlési képviselővé választották, s 1971-ig folyamatosan a parlament tagja maradt. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Titkárságának 1949. június 28-i
döntése értelmében kinevezték a Központi Szervezési és Instruktor Osztály vezetőjének, e tisztében tanácskozási joggal részt vehetett a KV Szervező Bizottsága ülésein.
1950. április 19-étől a szervezési osztály helyébe lépő Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetője volt. Május 31-én kénytelen volt Kádár Jánosnak átadnia a helyét,
de – mint az MDP vezető testületeinek jegyzőkönyveiből kitűnik – továbbra is ezen a
területen maradt. 1950. májusban póttagként bekerült KV-ba, 1951. március 1-jén a KV
rendes tagja, a PB póttagja és KV-titkár lett (ez utóbbi tisztében azonban felügyeleti
területet nem kapott). Kádár letartóztatása után 1951. április 21-től ideiglenes megbízással ismét ő irányította a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztályát, 1951. május 22-én
beválasztották a Szervező Bizottságba, 1951. november 30-án pedig a PB-ben rendes
tagságot kapott.
1952. januártól a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) főtitkáraként, 1953.
márciustól – miután a főtitkári címet eltörölték – elnökeként az immár megregulázott
szakszervezeti mozgalmat vezette. A KV 1953. június 27–28-i ülésén megszüntették
a Szervező Bizottságot, s nem fért bele a háromfősre apadt Titkárságba sem. 1954
májusában a PB-ből és a KV-ból is kimaradt, és a párt hivatalos pénzügyi ellenőrző
szerve, a Központi Revíziós Bizottság (KRB) elnöke lett, a SZOT éléről formálisan egy
hónappal később távozott. 1956. február és 1961. október között – a hatalom első vonalából véglegesen kiszorulva – az Elnöki Tanács titkáraként (előtte és utána, 1952.
május–1956. február és 1961. október–1963. március között a testület tagja volt), majd
1968-as nyugdíjazásáig a Magyar–Szovjet Baráti Társaság főtitkáraként, azt követően
elnökségi tagjaként tevékenykedett.