Munkáscsaládban született az akkor önálló, 1950-ben Lábatlanhoz csatolt Piszkében.
Apja, Hornyánszky János a lábatlani Egyesült Tégla- és Cementgyárban dolgozott,
családi nevét 1940-ben változtatta Havasira; anyja neve Trencsik Ilona volt.
A nyolc elemi kijárása után 1943-ban segédmunkás lett a lábatlani cementgyárban,
majd ugyanott a laboratóriumban dolgozott kisegítőként. 1945-ben kőművesinasnak
szegődött Pál Albert kőművesmester mellé, 1948-ban – immár kőművessegédként –
visszatért az akkor már Lábatlani Cement- és Mészművek Nemzeti Vállalat néven állami
tulajdonba került régi munkahelyére.
1945-től a kommunista irányítás alatt álló Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség
aktivistája volt. 1948-ban belépett a Magyar Dolgozók Pártjába, s 1949-ben – a dorogi
pártiskola elvégzése után – megtették a gyár függetlenített párttitkárának. 1950-ben
három hónapos pártiskolára küldték, ahonnan a Tatabányai Cement- és Mészművekhez
helyezték az ottani pártbizottság titkárának. 1951-ben rövid ideig az MDP Tatabányai
Városi Bizottságának agitációs és propagandatitkáraként tevékenykedett, majd
elvégezte az egyéves pártiskolát, s 1952-ben kinevezték az MDP Komárom Megyei
Bizottsága Agitációs- és Propaganda Osztályának vezetőjévé. 1954. júniustól a megyei
pártbizottság másodtitkára volt, az 1956-os forradalom után, átigazolva a Magyar Szocialista
Munkáspártba, a helyén maradt. 1958–1961 között Moszkvában tanult a Szovjetunió
Kommunista Pártja Központi Bizottsága Pártfőiskoláján. 1966. júniusban lépett
elő a Komárom megyei pártbizottság első titkárává, az év decemberében az MSZMP
IX. kongresszusán a KB-ba is bekerült, és tagja lett a KB Pártépítési Munkaközösségének
(1975. márciusig).
1975. júliusban, a gazdasági reformok leállítása után megalakult Lázár-kormányban a
gazdasági tárcákat felügyelő miniszterelnök-helyettessé nevezték ki, 1978. áprilisban
pedig Németh Károly utódaként a gazdaságpolitikáért felelős KB-titkár lett, s megkapta
a KB Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöki tisztét is. 1980. márciusban beválasztották
az állampárt legfőbb döntéshozó testületébe, a Politikai Bizottságba, s átvette a
KB Közgazdasági Munkaközössége, decemberben a Szövetkezetpolitikai Munkaközösség
vezetését. 1980. júniustól országgyűlési képviselő is volt. Bár a visszaemlékezések
szerint a gazdaság törvényszerűségeit figyelembe vevő mérsékelt reformok híve volt,
nézeteit képtelen volt megfelelő módon képviselni, így a kapkodó, a folyamatok feletti
kontrollt mindinkább elveszítő kádári vezetés egyik jelképes alakjának tekinthető.
1987. júniusban az egyre nyilvánvalóbb gazdasági válság miatt leváltották KB-titkári
funkciójából (ezzel együtt elvesztette bizottsági és munkaközösségi elnöki tisztségeit
is), és a budapesti pártbizottság élére állították. Az 1988. májusi országos pártértekezleten
a kádári gárda több jellegadó alakjához (Németh, Lázár, Gáspár Sándor,
Óvári Miklós) hasonlóan puccszerűen kibuktatták a KB-ból, így a PB-ből is kimaradt.
1988. júniusban a budapesti pártbizottság első titkári posztjáról, valamint parlamenti
képviselői mandátumáról is lemondott, és nyugállományba vonult.