igazgató
Szikra Könyvkiadó
1953.08 - 1956.08
igazgató
MDP KV Pártfőiskolája
1953.09 - 1956.10
főszerkesztő
Népszabadság
1957.01.15 - 1961.09
főigazgató
MSZMP KB Párttörténeti Intézete
1965.06.25 - 1966.12.05
igazgató
MSZMP KB Pártfőiskolája
1966.12.05 - 1968
igazgató
MSZMP KB Politikai Főiskolája
1968 - 1975
rektor
MSZMP KB Politikai Főiskolája
1975 - 1977.04.13
főszerkesztő
Népszabadság
1977.04.13 - 1980.05
igazgató
MSZMP KB Párttörténeti Intézete
1980.05 - 1983.07.06
Apja, Nemes Adolf vámügyi alkalmazott volt, anyját Neufeld Teréziának hívták. 1919-re teljes árvaságra jutott, s a fővárosban élő apai nagybátyja vette magához, aki a Budapest Székesfőváros Közlekedési Rt.-nél (BSZKRT) asztalosként dolgozott.
1922-től Bakonyi Jenő kárpitos és lakberendező cégénél inaskodott, 1926. januárban kárpitos segédlevelét szerzett. Belépett a famunkások szövetségébe, rövidesen műhelybizalmivá választották, szeptemberben pedig csatlakozott az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjához. Miután munkahelyéről elbocsátották, az újpesti téglagyárban kapott munkát, 1927-ben az óbudai téglagyárban csillésként kereste kenyerét, egy üzemi baleset miatt azonban egy időre munkaképtelenné vált. 1927 nyarától részt vett a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége újjászervezésében, ősszel már a szervezet titkára volt. 1928. augusztusban illegális kommunista tevékenységéért letartóztatták, 1930. szeptemberben három évre ítélték, a vizsgálati fogságban töltött időt beszámítva 1931-ben szabadult.
1931. szeptembertől a moszkvai nemzetközi Lenin Iskolán tanult. 1933. júniusban illegálisan hazatért, a kommunista párt budapesti bizottsága titkára, majd a Központi Bizottság tagja és magyarországi instruktora lett. 1936. márciusban visszautazott Moszkvába, 1939-ig egy bútorgyárban dolgozott kárpitosként, majd technikai ellenőrként. Pártpolitikával nem foglalkozott, a magyar emigráció frakcióharcaitól távol tartotta magát, emiatt három évre párttagsági jogait is felfüggesztették. 1939-ben, párttagsága visszaszerzése után érettségi vizsgát tett, s felvették a Lomonoszov Egyetem történelem szakára. 1941. június 22-e, a Szovjetunió német megtámadása után a Kommunista Internacionálé munkatársa lett, követte az evakuált apparátust a baskíriai Ufába, ahol a Komintern-iskola magyar csoportja tanáraként tevékenykedett, s 1943-ban a binszki főiskolán felsőfokú tanulmányait is befejezte. A Komintern 1943-as feloszlatását követően a magyar hadifoglyok között agitált, 1944-től a krasznogorszki antifasiszta iskola tanára, majd rövid ideig az iskola igazgatója volt. 1945 tavaszán megbízták a hadifoglyok számára készített Igaz Szó című újság szerkesztésével.
1945. augusztusban tért vissza Magyarországra, s megtették a Szakszervezeti Tanács egyik titkárává. 1948. decembertől a Magyar Dolgozók Pártját képviselte Bukarestben, mint a Kommunista Pártok Tájékoztató Irodája lapja,****a Tartós békéért, népi demokráciáért! szerkesztőbizottsági tagja. 1950 elején hazarendelték, februárban kinevezték a Népművelési Minisztérium csoportfőnökévé, s megbízták a népművelési osztály vezetésével. 1952-ben „addigi munkásságáért” megkapta a történettudományok kandidátusa tudományos fokozatot. 1953. augusztusban a Szikra Könyvkiadó igazgatójává nevezték ki. 1954-ben Az Általános Munkásegylet története (1952) című munkájáért és Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Magyarországon (1953) című dokumentumkötet bevezető tanulmányáért Kossuth-díjjal tüntették ki. 1956. szeptembertől a forradalomig a pártfőiskola igazgatója volt.
Az 1956. november 4-i szovjet intervenció után csatlakozott a Kádár-féle vezetéshez. Előbb a pártközpontban dolgozott, majd 1957. januárban kinevezték az MDP örökébe lépő Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja, a Népszabadságszerkesztőbizottságának vezetőjévé. Az 1957. júniusi országos pártértekezleten bekerült az MSZMP Központi Bizottságába és póttagként, 1959. decembertől rendes tagként az állampárt legfőbb döntéshozó testületébe, a Politikai Bizottságba. 1957. decembertől ő vezette a KB Párttörténeti Munkaközösségét. Jelentős szerepet játszott az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit meghamisító propagandakiadvány, az úgynevezett Fehér könyv összeállításában. 1958. szeptemberben védés nélkül elnyerte a történettudományok doktora tudományos fokozatot, és novemberben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1964. áprilisban rendes tagjává választották. Személyében az MSZMP legmagasabb szinten képviseltette magát a tudományos életben.
1961 szeptemberétől a KB Titkárságának tagjaként a KB Külügyi Osztályát, a Központi Ellenőrző Bizottságot, a Párttörténeti Intézetet, a párt elméleti folyóirata, a Társadalmi Szemle szerkesztőségét, valamint a Baranya, a Somogy, a Tolna, a Vas és a Zala megyei pártbizottságot, 1962. októbertől ezeken kívül az abban az évben felállított Kegyeleti Bizottságot felügyelte. 1960. januártól 1961. szeptemberig, majd 1965. júliustól 1983. júliusig tagja volt a KB Agitációs és Propaganda Bizottságának. 1965. júniusban felmentették KB- titkár tiszte alól, és főigazgatóként az MSZMP KB Párttörténeti Intézete élére állították. 1967. januártól az MSZMP KB Politikai Főiskolája (1968-ig Pártfőiskolája) igazgatója, 1975. januártól rektora volt. 1975-ben Állami Díjat kapott. 1977. áprilistól főszerkesztőként ismét a Népszabadság szerkesztőségét vezette. Az MSZMP XII. kongresszusán (1980. március 24– 27.) kimaradt a PB-ből, s a Népszabadságtól áthelyezték a Párttörténeti Intéze
t igazgatói székébe. Innen vonult nyugállományba 1983. júliusban.