Apja, Frank Rudolf asztalossegéd és faszobrász, anyja, Molnár Margit vasmunkás volt.
Nevét 1951-ben magyarosította.
A négy polgárit 1935-ben fejezte be, egy ideig csupán alkalmi munkákat kapott,
1937-től a kispesti Hofherr-gyárban (Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Gépgyári
Művek, HSCS) géplakatosnak tanult, segédlevelét 1940-ben szerezte meg. Még inasként,
1938-ban csatlakozott a vas- és fémmunkások szakszervezetéhez. 1942-ben bevonult
katonának, Székesfehérvárott a légierőnél szolgált fényképészként, 1944 decemberében
egy gyalogsági bevetéskor szovjet hadifogságba esett.
1945. augusztus végén tért vissza Magyarországra, s volt munkahelyén kezdett el
dolgozni. 1945. szeptemberbe1n belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1946. márciustól
a Hofherr-gyárban párttitkárhelyettesként, 1946. novembertől a kispesti pártbizottságon
propagandistaként tevékenykedett. 1948. áprilisban a Szakszervezeti Tanács,
illetve az októbertől helyébe lépő Szakszervezetek Országos Tanácsa Propagandaosztályának
helyettes vezetője, majd vezetője, később a Termelési és Bérosztály helyettes
vezetője lett. 1950. szeptembertől egyéves pártfőiskolát végzett, 1951. augusztustól a
Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Káderosztályának, annak megszűnését
követően 1952. augusztustól a Párt- és Tömegszervezetek Osztály helyettes vezetője
volt. 1952. november 15-én a budapesti pártbizottság élére állították, s még a hónap
végén kooptálták a KV-ba, valamint Rákosi Mátyás kezdeményezésére tanácskozási
joggal meghívták a Politikai Bizottság üléseire is. 1953. májusban országgyűlési képvi-
selővé választották. Tagja volt az 1953. június 13-ára Moszkvába rendelt hétfős párt- és
állami küldöttségnek, így tanúja lehetett Rákosi nyilvános bírálatának és megszégyenítésének.
A KV 1953. június 27–28-i ülésén bekerült a Politikai Bizottságba. 1954. májusban
a budapesti pártértekezleten a szavazatszedő bizottság elnökeként utasítást
adott rá, hogy hozzák nyilvánosságra a kongresszusi küldöttekre leadott ellenszavazatokat
is, amelyekből Rákosinak is kijutott. Az eset hozzájárult ahhoz, hogy az MDP
május végén megtartott III. kongresszusán kiszorult a PB-ből, június 18-án pedig Budapestről
Borsod-Abaúj-Zemplénbe helyezték megyei első titkárnak.
1956. október 16-án a megyei pártbizottság nevében levélben fordult a PB-hez,
amelyben személyi változásokat sürgetett, és rendkívüli pártkongresszus összehívását
követelte, a kritikus hangvételű állásfoglalás az Északmagyarország című lap október
23-i számában nyilvánosságot is kapott. 1956. október 24-én a Diósgyőri Magyar Állami
Vas, Acél- és Gépgyárban (Dimávag) megtartott munkásgyűlésen az akkor megalakult
üzemi munkástanács mellé állt, 21 pontos követelésüket (közülük a szovjet csapatok
kivonásával és a Varsói Szerződésből való kilépéssel nem értett egyet) másnap
egy küldöttség élén maga vitte fel Budapestre Nagy Imre miniszterelnöknek. Október
27-én érkezett vissza Miskolcra, október 29-én tagja lett a Borsod Megyei Munkástanácsnak,
annak Közellátási és Pénzügyi Bizottságát vezette. November 1-jén és 2-án
egy újabb küldöttség élén ismét a fővárosban járt. November 5-én a szovjet katonai
parancsnokság letartóztatta, két nappal később Ungvárra hurcolták. November 17-én
bocsátották szabadon, Miskolcra visszatérve elvállalta a Borsod Megyei Munkástanács
elnöki tisztét. December közepén a munkástanácsot beolvasztották a megyei tanácsba,
s Földvári a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága elnökeként
dolgozott tovább, tagja volt az MSZMP megyei intézőbizottságának is. 1957.
március 15-én kizárták az MSZMP-ből, március végén a megyei tanácstól és Miskolcról
is távozni kényszerült. 1957. április 21-től a Vörös Csillag Traktorgyárban (ezt a nevet
kapta a Hofherr-gyár 1951-ben) helyezkedett el tanult szakmájában. Május 23-án letartóztatták,
s még abban a hónapban országgyűlési mandátumától is megfosztották.
1958. július 18-án a Borsod Megyei Munkástanács vezetői elleni per elsőrendű vádlottjaként
a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a fellebbezés lehetősége nélkül életfogytig
tartó börtönre ítélte. 1961-ben egyéni kegyelemmel szabadult. Korábbi munkahelyén,
a Vörös Csillag Traktorgyárban kapott munkát, ahol 1981-es nyugdíjazásáig
géplakatosként, később művezetőként dolgozott.
1990-ben rehabilitálták, még ugyanabban az évben kezdeményezésére megalakult
a Borsodi 1956-os Munkástanácstagok Baráti Társasága. 1992–1997 között a Nagy Imre
Társaság elnökségi tagja volt. 2010-ben Miskolc városa díszpolgárává választotta.