közellátási miniszter
1945.07.21 - 1945.11.15
külkereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter
1945.11.15 - 1949.06.11
külkereskedelmi miniszter
1949.06.11 - 1950.05.08
elnök
Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa
1950.05.08 - 1952.08.14
elnök
Országgyűlés
1952.08.18 - 1963.03.21
Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja
1956.11.04 - 1957.02.28
Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagjaként megbízva a kereskedelmi ügyek vezetésével
1956.11.12 - 1957.02.28
Apja, Rónai Sándor napszámos volt, fiatalon megrokkant, ezért csak alkalmi munkákat tudott vállalni, anyja, Szekeres Zsuzsanna mosónőként tartotta el családját. Fiai közül Rónai Rudolf 1963–1967 között közlekedési- és postaügyi miniszter helyettes, majd 1976-ig helsinki nagykövet volt; Rónai Ferenc, a Népszava újságírója egy kisegítő karhatalmi alakulat kötelékében tevékenykedő Vörös Brigád tagjaként részt vett a fegyveres ellenállásban, Budapest német uralom alóli felszabadítása előtt a nyilasok kivégezték.
A négy polgári kijárása után kőművestanoncnak állt, 1910-ben segédlevelet szerzett. Még inaskorában megválasztották a Magyarországi Építőmunkások Országos Szövetsége (MÉMOSZ) helyi csoportjának jegyzőjévé, 1910-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1918-ban az építőmunkás-szakszervezet helyi csoportjának elnöke, az őszirózsás forradalom idején a miskolci munkástanács tagja lett, 1919. március 21-e után a városi műszaki ügyosztálynál politikai megbízott is volt, vállalt szerepe ellenére a kommün bukása után a büntetőeljárást elkerülte. A szociáldemokrata párt helyi szervezete 1922. májusban választotta meg helyettes titkárnak, három évvel később már a miskolci szervezet titkára volt, s ezt a tisztségét megőrizte a párt 1944. márciusi betiltásáig. Ugyanakkor a MÉMOSZ helyi titkári feladatkörét is ellátta, sőt 1941-ben beválasztották a szakszervezet központi vezetőségébe. 1925-ben bekerült az MSZDP országos választmányába, 1929-től Miskolc város törvényhatósági bizottságának választott tagja volt. 1933 és 1939 között pártja egyéni és listás helyen több időközi és rendes országgyűlési választáson indította jelöltként, de egyik alkalommal sem jutott be a törvényhozásba. A párt vidéki szervezeteinek átalakításakor, 1936 végén megbízták a Miskolc székhellyel felállított északi kerületi (észak- magyarországi) titkárság vezetésével.
1941. áprilisban más szociáldemokrata vezetőkkel együtt behívták munkaszolgálatra, majd egy büntetőszázadba osztották be, de a szociáldemokrata pártvezetőség belügyminisztériumi interveniálásának eredményeként öt hét múlva leszerelték. A német megszállás alatt 1944. április elején őrizetbe vették, előbb toloncházba került, majd a nagykanizsai internálótáborba vitték, ahol a táborirodán dolgozott. 1944. július végén kiszabadult, de rendőri felügyelet alá helyezték. A nyilas hatalomátvételkor ismét letartóztatták, sikeres szökése után a szovjet csapatok megérkezéséig illegalitásban Szirák községben élt.
A felszabadított Miskolcon 1944. december 17-én tartott népgyűlésen távollétében beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1945. novembertől élete végéig Borsod megyét képviselte a törvényhozásban. 1944. december 21-én, mint a Szociáldemokrata Párt helyi ideiglenes pártvezetőségének tagját, megbízták a párt észak-magyarországi főkerülete vezetésével. 1945. január végén az SZDP miskolci szervezetének titkára, a városi nemzeti bizottság alelnöke és az új törvényhatósági bizottság tagja lett. 1945 áprilisától a szociáldemokrata Felvidéki Népszava főszerkesztője volt. 1945. júliusban a leváltott Faragho Gábor altábornagy utódaként az Ideiglenes Nemzeti Kormány közellátásügyi miniszterévé nevezték ki, amely együtt járt pártbeli pozíciójának megerősödésével: az SZDP XXXIV. kongresszusán (1945. augusztus 18–20.) az új pártvezetőség és a politikai bizottság tagjává választották. 1945. novembertől 1949. júniusig kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter volt.
Az SZDP vezetőségén belül a kommunista párttal való együttműködés feltétlen hívének számított. A két munkáspárt egyesítése előtt az SZDP képviseletében részt vett az összekötő bizottság tárgyalásain, tagja lett a március 10-én létrehozott közös politikai bizottságnak. A Magyar Dolgozók Pártja alakuló kongresszusán (1948. június 12–14.) bekerült a legfelsőbb pártszervekbe, a Központi Vezetőségbe és a Politikai Bizottságba. 1949. júniustól az addigi tárcája kettéválasztásával létrehozott Külkereskedelmi Minisztériumot vezette, s tagja lett a Gazdasági Tanács utódaként életre hívott Népgazdasági Tanácsnak is. 1950. május 8-án – elődje, Szakasits Árpád letartóztatását követően – megtették a kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács elnökének. 1951. márciusban az MDP Szervező Bizottságának is tagja lett. 1952. augusztusban felállították az államfői székből, s helyette újabb politikai díszfunkcióként megkapta az Országgyűlés elnökének posztját. Az MDP KV 1953. június 27–28-i ülésén kimaradt a PB-ből, a Szervező Bizottságot pedig megszüntették. 1954. augusztustól a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Elnökségének tagja volt. 1956. júliusban, Rákosi Mátyás első titkár leváltásakor póttagként ismét bekerült a PB-be, augusztusban az Elnöki Tanács tagja lett.
Az 1956-os forradalom idején a Parlamentben tartózkodott, november 2-án visszautasította a Jurij Andropov szovjet nagykövet által felajánlott menedéket. 1956. november 4-étől 1957. február 28-ig az Országgyűlés elnökeként a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja, no
vember 12-étől a kereskedelmi tárca vezetője volt, 1957 őszéig részt vett a kormány mellett működött Gazdasági Bizottság ülésein is. Létrejöttétől fogva tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottságnak, 1957. februártól Ideiglenes Intéző Bizottságának (1957. júniustól PB és KB). 1963. márciusban az Országgyűlés elnöki székéből vonult nyugállományba, de haláláig a PB, KB, az Elnöki Tanács tagja, a HNF OT elnökségi tagja és a Magyar–Szovjet Baráti Társaság elnöke (e posztot 1960-tól töltötte be) maradt.