alispán
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye
1945.04.04 - 1949.09.16
elnök
Állami Ellenőrzési Központ
1949.09.16 - 1951.04.20
belügyminiszter
Belügyminisztérium
1951.04.20 - 1952.11.14
elnökhelyettes
Minisztertanács
1952.11.14 - 1953.07.04
elnök
Állami Ellenőrzési Központ
1953.07.24 - 1955.08.26
állami ellenőrzés minisztere
1955.08.26 - 1956.10.27
Apja, Házi Ferenc szabó volt, anyját Tóth Irénnek hívták. A két világháború között három fiútestvére is részt vett a kommunista mozgalomban. Sándor nevű öccse 1945 után katonatiszt, 1951-től vezérőrnagy, 1953-tól egy cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt.
Öt elemit végzett, majd apja foglalkozását követve szabómesterséget tanult, de a megélhetéséért kubikosként is munkát kellett vállalnia. 1928-ban Budapestre költözött, kisiparosoknál és a Helwirth-gyárban dolgozott. 1929-ben felvették az illegális Kommunisták Magyarországi Pártjába, s belépett a Magyarországi Szabómunkások és Munkásnők szakegyesületébe is. 1931-től a „Fecske” (Ferencváros, Csepel, Kispest, Erzsébet) elnevezésű kommunista sejt titkáraként működött. 1933-ban kommunista tevékenysége miatt kizárták a szabók szakszervezetéből. A hír megjelent a Népszavában, ezután a rendőrség rövid időre letartóztatta. 1935-ben tagja lett a KMP féllegális szervezetének számító Egyesült Szakszervezeti Ellenzéknek, amely azonban még abban az évben megszűnt. 1937-ben pártutasításra csatlakozott a Magyarországi Szociáldemokrata Párt kispesti szervezetéhez, amelyben 1941-től végrehajtó bizottsági tag volt. 1941-től Kispesten egy kommunista sejtet szervezett. 1942 májusától a rendszeressé váló letartóztatások miatt bujkálni kényszerült, 1944 őszén háromfős csoportjával a kőbányai repülőgépgyárban szabotázsakciókat hajtott végre.
1945. januárban részt vett a Magyar Kommunista Párt pestlőrinci szervezetének létrehozásában, amelynek titkára, egyben a Pest–Pilis–Solt–Kiskun Vármegyei Nemzeti Bizottság elnökségi tagja lett. 1945. április 2-án Budapesten bekerült az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, a nemzeti bizottság április 4-i ülésén pedig Pest–Pilis–Solt–Kiskun vármegye alispánjává választották. 1946. októbertől az MKP, illetve 1948. júniustól a szociáldemokrata párt beolvasztásával létrejött Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja, 1950. májustól a Központi Ellenőrző Bizottság tagja is volt. 1948-ban – az indoklás szerint a közigazgatási munkaverseny megszervezéséért és Endre László (1938– 1944 között Pest vármegye nyilas alispánja volt) vármegyéjének demokratizálásért – a Kossuth-díj ezüst fokozatával tüntették ki. 1949. május–1958. szeptember között ismét parlamenti képviselő lehetett, 1950. május–1951. április és 1953. július–1955. augusztus között tagként részt vett a kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács munkájában is.
1949. szeptember 16-án alispáni hivatalából a Legfőbb Állami Számvevőszék megszűntetésével létrehozott, az országgyűlés helyett a kormány alá rendelt Állami Ellenőrzési Központ élére helyezték át. 1951. áprilisban átvette a Zöld Sándor miniszter halála miatt megüresedő belügyi tárca vezetését. Az MDP KV 1951. november 30-i ülésén póttagként bekerült a Politikai Bizottságba, 1952. novemberben pedig a Minisztertanács elnökhelyettesévé nevezték ki. Rákosi átmeneti moszkvai kegyvesztése miatt a KV 1953. június 27–28-i ülésén kimaradt a PB-ből, s nem kapott helyet Nagy Imre július 4-én megalakított kormányában sem. 1953. július 24-étől újra az Állami Ellenőrzési Központot vezette, amelyet 1955. augusztusban Állami Ellenőrzési Minisztériummá szerveztek át. Attól kezdve miniszterként irányíthatta tovább a rábízott intézményt a Hegedüs-kormány 1956. október 24-i megszűnéséig.
1957. januárban belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1957. márciustól az MSZMP Pest Megyei Bizottsága adminisztratív főelőadójaként, majd párt- és tömegszervezeti osztályvezetőjeként dolgozott. 1963. februártól 1964. évi nyugdíjazásáig a Kereskedelmi, Asztalos- és Lakatosipari Vállalat igazgatója volt.