Bányászcsaládban született, apját Feldmann Lajosnak, anyját Zsila Józsának hívták.
Eredeti családnevét már ő változtatta meg Ácsra.
Középiskolai tanulmányai után beiratkozott a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem Közgazdaságtudományi Karára. Az egyetem mellett 1941–1942-ben
kisegítő tisztviselőként a két világháború közötti magyar mezőgazdaság meghatározó
vállalatánál, a Futuránál (Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt.), 1943–
1944-ben a pilisszentiváni bányában dolgozott. 1943-ban belépett a Segédmunkások
és Magánalkalmazottak Szakszervezetébe. Munkásmozgalmi tevékenysége miatt még
ebben az évben abbahagyta egyetemi tanulmányait.
1945-ben felvették az Magyar Kommunista Pártba, augusztustól a párt Buda környéki
járási titkáraként dolgozott. 1947-ben hat hónapos pártiskolát végzett. 1948.
szeptemberben a Szociáldemokrata Pártnak az MKP-ba olvasztásával létrejött Magyar
Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Központi Szervezési és Instruktor Osztályán lett
alosztályvezető, 1950. áprilisban addigi osztálya és a Tömegszervezési Osztály összevonásával
létrehozott Párt- és Tömegszervezetek Osztályán osztályvezető-helyettes.
Az év decemberében az MDP Somogy Megyei Bizottsága élére állították, az MDP II.
kongresszusán (1951. február 25–március 1.) póttagként bekerült a KV-ba. Szeptembertől
ismét a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztály helyettes vezetője volt, majd
elvégezte a moszkvai pártakadémiát. 1953. februárban a KV és a Politikai Bizottság
rendes tagjává választották, és átvette a Párt- és Tömegszervezetek Osztály vezetését.
Az 1953. májusi parlamenti választásokon országgyűlési képviselő lett.
A KV 1953. június 27–28-i ülésén osztályvezetőből KV-titkárrá lépett elő. Ő felügyelte
a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztályát (1953. június–1955. november),
Pártgazdasági
Osztályát (1953. július–1956. október), Adminisztratív Osztályát (1954.
október–1955. november), Agitációs és Propaganda Osztályát (1955. április–1956. október),
a Munkásmozgalmi Intézetet, a Baranya, a Békés, a Bács-Kiskun, a Pest és a
Somogy megyei pártapparátust (1955. november–1956. július), valamint a Szabad Nép
szerkesztőségét (1955. november–1956. október). A Rákosi által magasra emelt fiatal
nemzedék, az úgynevezett harmincasok prominenseként az első titkár és Nagy Imre
konfliktusában következetesen az előbbi mellé állt. A magyar párt- és kormányküldöttség
1956. október 14–23-a közötti jugoszláviai látogatása idején a távollévő Gerő
Ernő első titkárt helyettesítette Budapesten. Október 23-án a hazatérő delegációnak
ő tartott beszámolót a politikai helyzetről. A forradalom kirobbanása miatt aznap estére
összehívott KV-ülésen kimaradt a vezető testületekből. Október 30-án a lengyel
követségre menekült, s a november 4-i szovjet intervenció ellenére egészen november
30-áig ottmaradt.
A Kádár-féle vezetés döntése értelmében a politikai életbe nem térhetett vissza,
1957. májusban parlamenti mandátumától is megfosztották, ugyanakkor támogatták
abban, hogy középvezetőként eredeti szakmájában helyezkedjen el. 1957-től a Magyar
Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, 1958 őszétől osztályvezetője volt. Arról, hogy
befejezte-e az egyetemet – és mikor –, nem rendelkezünk információval, ám 1961-ben
megkapta a közgazdaság-tudományok kandidátusa tudományos fokozatot, két év
múlva pedig főosztályvezető-helyettessé léptették elő. 1965–1966-ban Ford-ösztöndíjjal
egy évet az Egyesült Államokban töltött. 1968. júliustól a Pénzügyminisztérium
főosztályvezető-helyettesként nemzetközi pénzügyekkel és pénzelmélettel foglalkozott.
Öngyilkos lett.