Név:
Kovács Mihály
Született:
Békéscsaba, 1922.03.15
Meghalt:
Beosztás:
osztályvezető
Testület:
MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottsága
Kovács Mihály
Született: Békéscsaba, 1922.03.15

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Pártfunkció:

Szerkesztett életrajz:
1922. március 15-én született Békéscsabán. 1943-ban behívták katonának, 1944 márciusában a frontra került. 1944 áprilisában rajával együtt átállt a Vörös Hadsereghez. Antifasiszta iskolát végzett, majd partizánkiképzésben részesítették. Ezt követően 1945 februárjáig részt vett a fegyveres harcban. Hazatérve a belépett a kommunista pártba és az ideiglenes kormányőrség tagja lett. 1945 májusában a Békés megyei rendőrség megszervezésére kapott utasítást, majd Komárom megyében volt rendőrfőfelügyelő. 1950-től a Szolnok megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat tervstatisztikai osztályvezetője, 1952-től a Központi Statisztikai Hivatal dolgozója, 1954-től a hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója. 1961. május 1-jén lett a megyei pártbizottság Pártgazdasági és Ügykezelési Osztályának a vezetője. Több mint húszéves szolgálat után, 1985. augusztus 1-i hatállyal vonult nyugalomba.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: