Gazdálkodó parasztcsaládban született, apja Berecz Elek, anyja K. Fekete Emília volt.
A hat elemit szülőfalujában, a négy polgárit 1942–1946 között Dombrádon járta
ki. 1946-ban különbözeti vizsgával bejutott a Sárospataki Református Gimnáziumba,
1949-től a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziumba járt. 1950-ben érettségi vizsgát tett, és felvették a Debreceni Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának
magyar–történelem szakára. Az egyetemen a Dolgozó Ifjúság Szövetsége kari bizottságának titkára lett, s 1951-ben belépett a Magyar Dolgozók Pártjába. 1951-től Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK tudományos szocializmus szakán
tanult tovább. 1952-től az egyetemen belül megalakult, majd 1954-ben önállósult Lenin
Intézet hallgatója, egyúttal DISZ-titkára, pártbizottságának agitáció- és propagandafelelőse, valamint alapszervezeti párttitkár volt.
Diplomája 1955. évi megszerzését követően a DISZ Budapesti Bizottsága politikai
munkatársaként indult a pályafutása, instruktorként a négy művészeti főiskolát (a színművészetit, a képzőművészetit, az iparművészetit és a zeneművészetit) felügyelte.
1956. november második felében kérte felvételét az október 31-én feloszlatott MDP
utódaként létrejött Magyar Szocialista Munkáspártba, s mivel a forradalom idején gyakorlatilag a DISZ is megszűnt, rövid ideig a Lenin Intézet tanársegédeként kapott állást.
1957. január elején csatlakozott a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségéhez,
s országos titkárságának tagjaként részt vett az 1956. októberben megalakult független érdekvédelmi szervezet gyors elsorvasztásában. 1957 tavaszától az akkor még
szervezés alatt álló Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség egyetemi és középiskolai
részlegének függetlenített politikai munkatársaként tevékenykedett, 1958 tavaszán megtették az akkor felállított Magyar Országos Diákbizottság főtitkárának is. 1958.
szeptembertől a KISZ KB Egyetemi és Középiskola Osztályának megbízott, 1960-tól
kinevezett vezetője volt, különösen jó viszonyt épített ki Komócsin Zoltánnal, a KISZ
első számú vezetőjével, későbbi külügyi KB-titkárral.
1963. szeptembertől három évig a Szovjetunió Kommunista Pártja Társadalomtudományi Akadémiájának aspiránsaként Moszkvában tartózkodott, 1967-ben disszertációja megvédésével elnyerte a történelemtudományok kandidátusa tudományos
fokozatot, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia honosított. Dolgozata Ellenforradalom tollal és fegyverrel, 1956 címen 1969-ben nyomtatásban is megjelent, s az 1956-
os eseményekkel kapcsolatos „kanonizált” kádári álláspont tudományos alapművének
számított 1989-ig.
1966. augusztustól a Külügyminisztérium pártbizottságának titkára volt, az ottani hat év alatt különböző küldöttségek tagjaként harminc országban járt, többek között részt vett az Német Szövetségi Köztársasággal való diplomáciai kapcsolatok felvételének előkészítésében, valamint az 1968. augusztusi csehszlovákiai intervenciót
megelőző tárgyalásokon. 1972. szeptemberben az MSZMP KB Külügyi Osztályának
helyettes vezetőjévé nevezték ki, 1974. áprilisban (formálisan júniusban) – kevéssel
pártfogója, Komócsin halála előtt – ugyanott osztályvezetővé lépett elő. A pártapparátusban betöltött magas posztja ellenére csak hat év múlva, 1980. márciusban került
be az MSZMP KB-ba. 1982. júniusban – bár külügyi KB-titkárként is felmerült a neve –
a párt központi napilapja, a Népszabadság főszerkesztőjévé tették meg. Az MSZMP
1985. március 25–28-i, visszarendeződést hozó XIII. kongresszusán a KB Titkárságának
tagjává választották. Ideológiai KB-titkárként ő felügyelte az Agitációs és Propaganda
Osztályt, emellett megkapta az Agitációs és Propaganda Bizottság (1988. decembertől Társadalompolitikai Bizottság) vezetését, s ő vette át Aczél Györgytől az ellenzéki
szellemi elit, elsősorban az írótársadalom megzabolásának feladatát is, ezért kapta az
írószövetség 1986-os közgyűlésén Csoóri Sándortól a „paraszt Révai” gúnynevet. 1987.
júniusban, Grósz Károly miniszterelnöki kinevezésével egy időben lett az állampárt
legfőbb döntéshozó testülete, a Politikai Bizottság tagja. A keményvonalasok legnagyobb befolyású képviselőjeként végig kitartott az MSZMP egyeduralmának megőrzése mellett, s 1989 elejére már addigi szövetségese, Grósz Károly pártfőtitkár számára
is tehertétellé vált. 1989. áprilisban kibuktatták a PB-ből, júniusban a KB-titkári posztja
alól is felmentették.
1985. júniusban országgyűlési képviselővé választották, a párt vezető testületeiből való kiszorulása után 1989. június 28-tól a ciklus végéig az Országgyűlés külügyi
bizottságának elnöke volt. Az MSZMP 1989. októberi feloszlatásakor nem lépett át a
jogutód Magyar Szocialista Pártba. 1989. novembertől részt vett az MSZMP újjászervezésében, december 18-án a régi/új párt megismételt XIV. kongresszusán a KB tagjává
választották, ő lett a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Az 1990. márciusi első szabad parlamenti választásokon képviselőjelöltként lépett fel, de nem szerzett
mandátumot. 1991-től az MSZMP-ből kivált Baloldali
Egység Mozgalmat támogatta, az
aktív politizálástól azonban visszavonult. 1997–1999 között a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja volt.