Név:
Várkonyi Imre
Született:
Büssü, 1925.03.02
Meghalt:
1998
Beosztás:
Testület:
Várkonyi Imre
Született: Büssü, 1925.03.02
Meghalt: 1998

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Munkahely, egyéb foglalkozás, szolgálat, jogviszony:
    vb-elnökhelyettes Somogy Megyei Tanács V. B. 1964.08.01 - 1972.07.31

Szerkesztett életrajz:
1925. március 2-án született a Somogy megyei Büssüben parasztcsaládban. Büssüben végezte el az elemi iskola hat osztályát és egy ismétlő iskolai osztályt. Egy évig polgári iskolai magántanuló volt, majd gimnáziumi különbözeti és osztályozóvizsgákat tett le összevonva. 1941 és 1946 kötött a Bajai Állami tanítóképzőbe járt, ahol tanítói oklevelet szerzett. 1945-ben tagja lett az NPP-nek, s tagja is maradt a párt megszűntéig. Belépett a MADISZ Bács-Kiskun Megyei Bizottságába, s a szervezet nevelési felelőse volt 1946-ig. 1946-ban két hónapot a Somogy megyei Magyaregresen tanított az községi elemi népiskolában, majd átkerült Csokonyavisontára. 1950-ben Kaposvárra helyezték át, tanulmányi felügyelő lett a Somogy Megyei Tanács V. B. Oktatási Osztályán, 1953-ban pedig iskolai csoportvezetői kinevezést nyert. Közben, 1951-ben orosz szakos szaktanítói vizsgát tett a Lenin Intézetben, majd 1955-ben a Pécsi Pedagógiai Főiskolán levelező tagozaton magyar szakos tanári főiskolai végzettséget szerzett. Katonai szolgálatát 1952-ben teljesítette Nagybajomban. 1954-ben a Somogyi Néplap szerkesztőségéhez helyezték át rovatvezetőnek. 1955-ben magyar-történelem szakos szakfelügyelővé, majd 1956-ban általános iskolai igazgatóvá nevezték ki. 1959 és 1962 között elvégezte a Marxizmus–Leninizmus Esti Egyetemet, amely intézményben később filozófiát tanított. 1960-ban a Kaposvári Felsőfokú Tanítóképző Intézet tanára lett, 1963-ban az intézet tanári pártcsoportjának bizalmija. 1965-ben államvizsgát tett az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szakának levelező tagozatán. 1964. augusztus 1-jéig volt a tanítóképző tanára, ekkor megválasztották a Somogy Megyei Tanács vb elnökhelyettesévé. Posztját 1973. július 31-ig viselte, ekkor lemondott, s visszahelyezték a Kaposvári Tanítóképző Intézetbe. 1975-ben főiskolai tanárnak és a főiskolává vált intézmény első főigazgatójának nevezték ki. Sokáig vezette a Nyelvi és Irodalmi Tanszéket. 1985-ben nyugállományba vonult. 1998-ban hunyt el, a kaposvári Keleti temetőben nyugszik. Tagja volt az MDP-nek és az MSZMP-nek (1955-től), a Pedagógus Szakszervezetnek (1947-től), a TIT Magyar Nyelvtudományi Társaságának (1963-tól). Köznevelési felelőse volt a Pedagógusok Szakszervezete Somogy Megyei Bizottságának, nevelési felelőse az MHS Kaposvár Városi Elnökségének, tagja és előadója a TIT irodalmi szakosztályának, tagja a HNF Kaposvár Városi Bizottságának. Vezetője volt továbbá a Kaposvári Pedagógiai Tanácsnak, tagja és propagandistája az Úttörőszövetség Kaposvár Városi Elnökségének, szerkesztője az Úttörő Híradónak. Több pedagógiai, néprajzi, nyelvészeti tanulmány, írás, könyv szerzője. Kitüntetések: Közoktatás Kiváló Dolgozója (1953), Munka Érdemrend ezüst fokozata (1968), Munkaügy Kiváló Dolgozója (1972).

Források: HU MNL SML XXIII.3.b. V/1188. sz., HU MNL SML XXXIII.2.a. és Somogyi Hírlap, 1998. augusztus 17. 14. p.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: