Született: Makó, 1910.12.24

Meghalt: Budapest, 1971.05.11

Munkahely, egyéb foglalkozás, szolgálat, jogviszony:

miniszter Földművelésügyi Minisztérium 1889-1967 1949.06.11 - 1953.07.04
miniszter Igazságügyi Minisztérium (1949-2006) 1953.07.04 - 1954.10.30
miniszter Földművelésügyi Minisztérium 1889-1967 1954.10.30 - 1955.11.15
elnökhelyettes Minisztertanács 1955.11.15 - 1956.10.31
igazgató MTA Agrárgazdasági Kutató Intézet 1957 - 1964
alelnök Magyar Tudományos Akadémia 1964 - 1970

Szerkesztett életrajz:

Erdei Ferenc Makón született hagymakertész paraszti családban, jogot hallgatott a Szegedi Tudományegyetemen, naponta járt be Makóról, mert albérletre nem telt a családnak. Ekkor csatlakozott a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának falukutató mozgalmához, majd a népi írók táborához. A jogi egyetemen jó barátságban volt Reitzer Bélával és Bibó Istvánnal. Könyveiben a parasztság helyzetéről írt, szociográfiai tanulmányaiban elemezte a mezőgazdaságból élők sorsát. Leghíresebb művei a korszakából a Futóhomok (1937), a Parasztok (1938) és a Magyar falu (1940).
1939-ben a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója volt, 1945-ben a párt főtitkárává választották. 1944-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyminiszteri pozícióját töltötte be. Már az 1943-as szárszói találkozón Erdei a szocialista társadalom megvalósítását tűzte ki célul. A II. világháború után parasztpárti létére el kezdett egyre szorosabban – lényegében kriptokommunistaként – együttműködni a kommunista párttal, ami annál érthetőbb, minthogy már 1944. decemberben titokban belépett a Magyar Kommunista Pártba. 1944. december és 1945. november között – a parasztpárt képviselőjeként – belügyminiszter volt (az 1945-ös nemzetgyűlési választásokig, amely után a kommunista párt a fontos belügyi tárcát magához vette). Az Állam Védelmi Hatóság elődjének számító Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát ő hozta létre, amelynek székhelye már ekkor az Andrássy út 60. volt. A totális egypárti diktatúra kiépítése után kritika nélkül kiszolgálta a Rákosi -féle kommunista rezsimet. 1949 -1953 között földművelésügyi miniszter volt, így felelős a szovjet mintára bevezetett kulák-listáért, a padlássöprésekért és a falvakban, vidéken történt atrocitásokért, jelentős szerepet vállalt a mezőgazdasági szövetkezetesítés ügyében is. Tevékenységének köszönhetően a magyar parasztság legszélesebb körében ekkorra heves gyűlölettel gondoltak Erdei Ferencre. 1953 júliusától igazságügyi miniszter volt. 1953-ban, a Sztálin halálát követő átmeneti enyhülés alatt a szovjet vezetés által Rákosi ellenében a hatalomba helyezett Nagy Imre miniszterelnöksége idején Erdei Rákosi oldaláról hozzá pártolt, majd Rákosi újra megerősödésekor ismét melléállt. 1955-ben rövid ideig ismét földművelésügyi miniszter lett. A valódi hatalmat birtokló kommunista politikusokkal szembeni alázatos lojalitását jelzi, hogy – több forrás szerint – Rákosi vele pucoltatta a cipőjét.
Az 1956-os forradalom alatt rákosista múltja ellenére közeli személyes barátságuknak köszönhetően Nagy Imre első kormányában miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki. Erre többen, így a Nemzeti Parasztpártot Petőfi Párt néven újjáalakító Németh László, Illyés Gyula ,Féja Géza tiltakozásukat fejezték ki, hogy Erdei Ferenc bármilyen szerepet vállalhasson az ország vezetésében. A következő kormányformációból már kiszorult, de – feltehetően utolsó megbízatásként – még az egyik vezetője volt a szovjetekkel tárgyaló magyar delegációknak. A tököli tárgyalásokra érkezve november 3-án a KGB Maléter Pál honvédelmi miniszterrel és az egész küldöttséggel együtt a szovjetek letartóztatták. Letartóztatása alatt alaposan megverték, jellegzetes hosszú haját kopaszra nyírták, megalázták. Néhány hét múlva Kádár János közbenjárására tényleges vezető szerepet nem vállalt. Formálisan továbbra is együttműködött a politikai vezetéssel, súlytalan tisztségeket kapott is, a szovjetek iránt érzett addigi kritikátlan lojalitása azonban elfojtott gyűlöletbe fordult át.
1957-től a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és az Agrártudományi Kutató Intézet igazgatója lett, nagy szerepe volt a mezőgazdaság 1959-es kollektivizálásában. Ez a folyamat szétverte a tradicionális magyar paraszti társadalmat és a tanyavilágot, helyére nagyüzemi típusú, állami irányítású mezőgazdaságot vezetve be. Ez, a bevezetésekor elkövetett tömeges igazságtalanságok után, a szocialista tervgazdálkodás számos visszássága mellett, de a rendszerváltásig jó terméseredményeket biztosított és megélhetést a paraszti rétegnek, amely kielégítette a hazai szükségleteket és a külföldi piacokra is termelt (szovjet piac, KGST piac, nyugat-német piac). 
1964-től 1970-ig a Hazafias Népfront főtitkára volt. 1966-1971-ig a Magyar Tudomány című akadémiai folyóirat főszerkesztője. 1948-ban és 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1948-ban a Kossuth-érdemrend első osztályát is megkapta. 1964-ben Akadémiai Aranyérem kitüntetést kapott.

(Forrás. Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990. Főszerk.: Kenyeres Ágnes. Bp., 2001)