Parasztcsaládban született az akkor önálló, 1941-ben Márokpapihoz csatolt Márok községben. 1929-ben költöztek Budapestre, Angyalföldre (XIII. kerület), ahol apja, Biszku György szállítómunkásként dolgozott. Anyja neve Debreceni Etelka volt.
Az elemi és a polgári iskola kijárása után 1937-ben a Magyar Felvonó és Gépgyárban lett szerszámlakatos-tanonc, segédlevele 1940. évi megszerzését követően ugyanott, 1942-től a Marx és Mérei Tudományos Műszerek Gyárának angyalföldi részlegében, később a Hoffmann és Társa Cégnél, majd a Magyar Philips Művekben dolgozott. 1938-tól a szociáldemokrata ifjúsági mozgalomban tevékenykedett, 1943-ban belépett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségébe. Visszaemlékezése szerint 1944-ben Gáspár Sándorral együtt fegyvereket szállított az egyik ellenálló csoportnak.
1945. januárban, a szovjet csapatok bevonulása után részt vett a Magyar Kommunista Párt XIII. kerületi szervezetének megalapításában (párttagságát 1944-től ismerték el), elvégezte a debreceni pártiskola hathetes tanfolyamát, majd kerületi pártszervezőként, illetve titkárhelyettesként tevékenykedett. 1946-ban az MKP nagy-budapesti káderosztályára helyezték politikai munkatársnak, majd osztályvezető-helyettesnek, beosztását a szociáldemokrata pártnak az MKP-ba történt beolvasztásával létrejött Magyar Dolgozók Pártjában is megtartotta. 1948 őszén hat hónapos pártiskolára küldték, ahonnan 1949. áprilisban az MDP Központi Vezetősége Káderosztályára került a gazdasági alosztály vezetőjének. A következő hónapban feletteseit, Szalai Andrást és Szőnyi Tibort is letartóztatták (a Rajk-perben mindkettőjüket halálra ítélték, és kivégezték), őt pedig június végén kinevezték a nagy-budapesti pártbizottság Káderosztálya vezetőjének. 1951. májusban – miután apósát a horthysta rendőrség besúgójának bélyegezték – funkciójából leváltották, s a Budapest X. kerületi pártbizottság (első) titkárának tették meg. 1953. júliusban Földvári Rudolf budapesti első titkár maga mellé kívánta venni a pártbizottság titkárának, de a javaslatot a Politikai Bizottságban lesöpörték az asztalról. 1953. szeptembertől az MDP kétéves pártfőiskolájának hallgatója volt. 1955. júliusban – bár a főiskolán a központi pártlap, a Szabad Nép egyik szerkesztőségi ülésén készült jegyzőkönyv terjesztéséért megrovás pártbüntetésben részesítették – szűkebb pátriája, a XIII. kerület pártbizottságának élére állították.
Az 1956-os forradalom idején október 30-ig a XIII. kerületben tartózkodott, onnan a parlamentbe ment, majd néhány napig bujkált. A november 4-i szovjet intervenció után az elsők között csatlakozott Kádár Jánoshoz, s miután Köböl József visszautasította a felkérést, az MDP utódaként létrejött Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Ideiglenes Intéző Bizottsága tagjaként, decembertől elnökeként ő kezdte meg a szétesett fővárosi pártapparátus talpra állítását. Bekerült az új párt döntéshozó testületeibe, az Ideiglenes Intéző Bizottságba és az Ideiglenes Központi Bizottságba (1957. júniustól Politikai Bizottság és Központi Bizottság). 1957. február 28-án a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagjává, másnap belügyminiszterré nevezték ki. A represszió kulcsembereként legfelső szinten irányította az 1956-os forradalom utáni büntető eljárásokat, a volt miniszterelnök, Nagy Imre elleni koncepciós perben Kádár meghosszabbított karjaként működött közre.
1961. szeptemberben a második Kádár-kormányában a Minisztertanács elnökhelyettese lett, az MSZMP VIII. kongresszusától (1962. november 20–24.) pedig a KB Titkárságának tagjaként folytatódott pályafutása. 1962. november és 1963. december, valamint 1966. december és 1970. november között adminisztratív és pártszervező, 1963. december és 1966. december között pártszervező, 1970. novembertől adminisztratív és felső szintű pártszervező KB-titkárként működött, ő vezette a KB Pártépítési Munkaközösségét, s nem utolsósorban 1965. júliustól ő volt Kádár János első titkár állandó – a nagyközönség felé nem publikált – helyettese. Az 1960-as évek második felétől az új gazdasági mechanizmusnak nevezett, a piacgazdaság irányába korlátozott engedményeket tevő reformok miatt eltávolodott Kádártól, 1972-ben a neosztálinista, magát munkásellenzéknek nevező hatalmi csoportosulás tagjaként az első titkár szovjet beleegyezéssel történő eltávolításától sem riadt volna vissza.
1978. áprilisban felmentették KB-titkári posztja alól, és nyugdíjazták. 1980. márciusban kimaradt PB-ből, 1985. márciusban a KB-ból is, ugyanabban az évben az 1958- tól (az 1967–1971-es ciklus kivételével) folyamatos parlamenti mandátuma is megszűnt, egyedül a Vas- Fém- és Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezete Központi Vezetőségében 1966-tól viselt tagságát őrizte meg 1989-ig, emellett 1980–1989 között a Szakszervezetek Országos Tanácsa Számvizsgáló Bizottságának elnöke volt.
2014. május 13-án a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa az 1956-os forradalom utáni megtorlásokban játszott szerepe kapcsán felbujtóként, több emberen elkövetett szándékos
emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett miatt, valamint lőszerrel való visszaélésért és kommunista bűnök tagadásáért első fokon öt és fél év börtönbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2015. június 1-jén az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatását rendelte el.