Csuha József, dr.
Született: Ózd, 1948.03.16

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Munkahely, egyéb foglalkozás, szolgálat, jogviszony:
    tanácselnök Dorog Városi Tanács V. B. 1984.01.11 - 1990.10.25

Kitüntetések:
1983 Szocialista Kultúráért

Szerkesztett életrajz:
1948. március 16-án született Ózdon. Általános iskolai tanulmányait Budapesten és Dorogon végezte, 1962-1966 között pedig a Budapesti Villamosenergiaipari Technikumba járt. 1969-ben felvételt nyert a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Levelező Tagozatára, ahol 1974-ben államvizsgázott. 1976-ban kezdte meg tanulmányait az ML Esti Egyetem négyéves szakosító tagozatán, amelyet 1980-ban fejezett be. 
A középiskola elvégzése után 1967-1969-ig az Esztergomi Járásbíróságon dolgozott irodavezetőként. Ezután az Esztergomi Városi Tanács igazgatási osztályán általános igazgatási előadó, majd szabálysértési főelőadói munkakört töltött be. 1971-ben áthelyezéssel került a Dorogi Járási Hivatal Igazgatási Osztályára, ahol elsősorban a kisajátításokkal kapcsolatos ügyeket intézte. 1973. augusztus 30-án kinevezték a Dorogi Járási Hivatal titkárságának vezetőjévé. 1976. október 1-től Dorog Nagyközség Tanácsa megválasztotta a tanács elnökévé. A közigazgatás átszervezését követően 1984. január 11-től Dorog Város Tanács V. B. elnöki teendőit látta el.
A Magyar Szocialista Munkáspártnak 1971 óta, a Közalkalmazottak Szakszervezetének 1967 óta volt a tagja. Munkavégzése elismeréseként a következő kitüntetésekben részesült: Államigazgatás Kiváló dolgozója 1975, MHSZ Kiváló Munkáért ezüst fokozat 1978, Honvédelmi Érdemérem 1979, Tanácsi Munkáért Emlékplakett - 10 éves- 1979, Kiváló Társadalmi Munkáért 1982, Szocialista Kultúráért 1983.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: