Fábián Erzsébet, dr.
Született: Dejtár, 1954

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Munkahely, egyéb foglalkozás, szolgálat, jogviszony:
    vb-titkár Szécsény Városi Tanács V. B. 1987.05.01 - 1987.12.31

Szerkesztett életrajz:
Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet Dejtáron született 1954-ben. Egyetemi tanulmányait és jogi diplomáját a szegedi egyetemen szerezte meg, 1981-ben ügyvédi jogtudományi szakvizsgát tett. Első munkahelye Balassagyarmaton a Magyar Kábelműveknél volt, ahol osztályvezető és jogtanácsos. 1986-ban költözött Szécsénybe, ekkor került a Szécsényi Városi Tanácshoz jogásznak. 1987. május 1-jén megbízták a vb-titkári teendők ellátásával. Ebben a beosztásban 1987 végéig volt. 1995-ben egyéni ügyvédi irodát nyitott. 1998-2002 között önkormányzati képviselő, a műemléki, idegenforgalmi- és városfejlesztési bizottság elnöke, valamint az MSZP Szécsény városi szervezetének elnökségi tagja. 2002-ben az önkormányzati választásokon megnyerte a polgármesteri választást és két cikluson keresztül, 2010 októberéig volt a város polgármestere. A 2005-ben megalakult Szécsény és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás elnöke lett. 2014-től újra önkormányzati képviselő.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: