elnök
Budapest Székesfőváros Törvényhatósági Bizottsága
1948.09.29 - 1949.07.20
alpolgármester
Budapest Főváros
1949.07.20 - 1950.05.15
főtitkár
Magyar Építőmunkások Országos Szabad Szakszervezete
1950.05 - 1950.12
főtikár, illetve elnök
Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezete
1950.12 - 1954.12
Apja, Weiss Gyula pék volt, anyját Klinger Margitnak hívták. Korán árvaságra jutott, nővérei nevelték. 1920-ban a négy elemi elvégzése után testvérei íratták be a Zrínyi Ilona Gimnáziumba, de anyagi okok miatt csak négy osztályt tudott befejezni, ezután asztalosinasnak szegődött. 1926-ban a famunkások szakszervezete, az illegális Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége és a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja lett. 1929 elején letartóztatták, és 3 hétig vizsgálati fogságban tartották. Ezután munkahelyéről elbocsájtották, s 1929 nyarán Franciaországba emigrált, ahol előbb pincérként dolgozott, majd szakmájában helyezkedett el, s belépett a Francia Kommunista Pártba. 1931 márciusában hazatért, de rövidesen ismét letartóztatták, s ezúttal fél évre ítélték. Szabadulását követően a KIMSZ Budapesti Bizottságának tagja lett, 1932-ben egy ideig az újpest-rákospalotai KIMSZ-kerület összekötője volt. 1933 végén helyet kapott a KMP budapesti bizottságában. 1934 szeptemberében a Szovjetunióba küldték, ahol elvégezte a nemzetközi Lenin Iskolát. 1936-ban rövid ideig Párizsban tartózkodott, Budapestre visszatérve a szakszervezeti mozgalomban tevékenykedett, majd egy évvel később ismét felvette a kapcsolatot a KMP-vel. A Magyar Történelmi Emlékbizottság által szervezett 1942. március 15-i háborúellenes tüntetés után letartóztatták, és nyolc évre ítélték. 1942 végén besorozták a 405. számú különleges munkásszázadba, de a voronyezsi szovjet áttörés miatt nem került ki a frontra, hanem 1943 májusában leszerelték, és visszavitték a Margit körúti fegyházba. A nyilas hatalomátvétel után önként jelentkezett aknaszedésre, ahonnan sikerült megszöknie, és visszatérnie Budapestre.
1945 januárjában a Magyar Kommunista Párt VIII. kerületi, majd csepeli szervezetének megalakításával bízták meg. 1945. áprilisban Budapesten beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, 1945. novemberben csak pótképviselő lett, 1947. augusztustól 1958-ig folyamatosan az Országgyűlés tagja volt. 1945. májustól a budapesti pártbizottság szervezési osztályát vezette. 1946. októberben az MKP III. kongresszusán a Központi Vezetőség és a Szervező Bizottság póttagja lett. 1948. júniustól a szociáldemokrata pártnak a MKP-ba olvasztásával megalakított Magyar Dolgozók Pártja nagy-budapesti bizottságának helyettes titkára volt, az egyesülési kongresszuson bekerült a KV-ba és a KV Szervező Bizottságába (előbbinek 1956. októberig, utóbbinak 1950. májusig volt a tagja). 1948. szeptember végén a fővárosi törvényhatósági bizottság elnökévé, 1949. júliusban pedig Budapest alpolgármesterévé választották, posztját a tanácsrendszer 1950. májusi bevezetéséig töltötte be.
1950. májustól az iparági alapon átszervezett építőmunkás-szakszervezet (a Magyar Építőmunkások Országos Szabad Szakszervezete nevet 1950. december 9-én változtatták Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetére) főtitkára, illetve elnöke volt. 1954. decemberben az MDP KV Párt- és Tömegszervezetek Osztályának vezetőjévé nevezték ki. A KV 1956. október 23/24-i, a forradalom kirobbanása miatt megtartott ülésén beválasztották a Politikai Bizottságba, de az október 28-án életre hívott hatfős elnökségbe már nem fért bele. Október 30-án reggel a leváltott Kovács István utódaként egy napra a budapesti pártbizottság első titkára lett.
1956. november 4-e után Kádár megpróbálta bevonni a Magyar Szocialista Munkáspárt felső vezetésébe, de Köböl visszautasította a megkeresést, majd mégis bekerült az Ideiglenes Központi Bizottságba, a hónap végén pedig a rövid időre felélesztett Szervező Bizottságba is. Az IKB november 11-i és december 2-i ülésein nyíltan a Nagy Imre-csoporttal való megegyezést szorgalmazta. Az 1957. február 26-i IKB-ülésen már önkritikát gyakorolt, de ez kevésnek bizonyult. Az IKB június 22-i ülésén kizárták a testületből, de az Ideiglenes Intéző Bizottság által megszavazott szigorú megrovás pártbüntetést megrovásra enyhítették. Már ezt megelőzően állami területre helyezték, 1957. májustól építésügyi miniszterhelyettes, 1961. májustól 1972. évi nyugdíjazásáig az Országos Tervhivatal főosztályvezetője volt.