főtitkárhelyettes
Szakszervezeti Tanács
1945.12.02 - 1948.10.20
főtitkárhelyettes
Szakszervezetek Országos Tanácsa
1948.10.20 - 1950.10.24
a vezető első helyettese
Államvédelmi Hatóság (ÁVH)
1950.10 - 1953.07
(fő)parancsnok
ÁVH Belső Karhatalom és Határőrség
1950.10.24 - 1953.01.03
mb. vezető
Államvédelmi Hatóság (ÁVH)
1953.01.03 - 1953.07
belügyminiszter első helyettese
Belügyminisztérium
1953.07.04 - 1954.07.06
belügyminiszter
Belügyminisztérium
1954.07.06 - 1956.10.27
Szülei, Piros András és Bikádi Mária Magyarbánhegyesen 12 hold földön gazdálkodtak, mellette egy kocsmát is működtettek, de az 1930-as években tönkrementek.
A hat elemi kijárása után 1930-ban hentes- és mészárosinas lett szülőfalujában. 1934- es felszabadulása után továbbra is a szakmájában dolgozott, 1935–1939 között megszakításokkal Zeidl Vencel budapesti húsgyárában. 1939-től a 2. határvadász zászlóaljnál sorkatonai szolgálatot teljesített. 1941. decemberben tizedesként szerelt le, és Faller József hentesmesternél helyezkedett el Veszprémben. 1942. októberben újra behívták, és kivitték a frontra. 1943 elején Voronyezsnél szovjet hadifogságba esett. 1943 őszén hat hónapos antifasiszta iskolára jelentkezett, 1944 nyarán a kijevi partizániskola hallgatója lett. Bevetésére nem került sor, 1944 őszétől a kárpátaljai Zsukóban székelő szovjet katonai parancsnokságon dolgozott.
1945. januárban tért vissza volt partizánok csoportjával Debrecenbe, onnan Budapestre irányították, s néhány hétig nyomozóként szolgált a politikai rendőrségen, de már február 18- án a Szakszervezeti Tanács (Szaktanács) kis- és vegyesipari titkárává, december 2-án pedig – a szakszervezetek XVI. közgyűlésén – főtitkárhelyettessé választották. 1945. június 24-én a szakszervezetek képviseletében jutott be az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, s 1957-ig megszakítás nélkül megőrizte parlamenti mandátumát. 1946 januárjától 1950 decemberéig tagja volt az Magyar Kommunista Párt, illetve a Magyar Dolgozók Pártja budapesti bizottságának. 1948. júniustól, az egyesülési kongresszustól, az MDP Központi Vezetőségének póttagja, októbertől a Szaktanács helyébe lépett Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkárhelyettese és az élelmezési munkások szakszervezetének elnöke volt, 1949–1950-ben egyéves pártfőiskolát végzett. 1949. szeptemberben a Rajk-perben letartóztatottak helyére rendes tagként őt is kooptálták a KV-ba, 1950. májusban pedig a Politikai Bizottság póttagja lett.
1950. október 24-én államvédelmi vezérőrnagyi rangban az Államvédelmi Hatóság IV. Főosztályaként szereplő Határőrség és Belső Karhatalom Főparancsnokság – 1950. decembertől Határőrség és Belső Karhatalom Parancsnokság – (fő)parancsnoka lett, pár nappal később az ÁVH vezetőjének első helyettesévé is kinevezték. 1953 elején, Péter Gábor letartóztatását követően megbízott vezetőként átvette az ÁVH irányítását, részt vett a volt felettese ellen zajló vizsgálat lefolytatásában.
A Nagy Imre-kormány megalakulása (1953. július 4.) után döntött az államvédelmi és a belügyi szervezet egységesítéséről (500/6/1953. VII. 17. sz. kormányhatározat), a határozatot azonban nem hoztak nyilvánosságra, így az ország lakossága nem is értesült róla. Pirost, aki az 1953. június 27–28. KV-ülésen kimaradt a PB-ből, az egységesített Belügyminisztériumban Gerő Ernő miniszter első helyettesévé nevezték ki, s 1954. január 4- én államvédelmi altábornaggyá léptették elő. Az általa irányított államvédelmi profilú osztályok már a kezdetben túlsúlyban voltak a területi közigazgatás kiszervezése miatt amúgy is rendőr-minisztériummá vált Belügyminisztériumon belül. 1954. júliustól, miután átvette Gerőtől a tárca vezetését, egy önálló államvédelmi minisztérium létrehozásán munkálkodott. Bár ezt a célját nem sikerült elérnie, 1955 végére már a Belügyminisztérium 32 egysége közül 27-et államvédelmi rendfokozatú tiszt vezetett, s 22 látott el konkrét államvédelmi feladatokat. Így a minisztérium alakult át kvázi-ÁVH-vá.
Az MDP KV 1955. áprilisi ülésén, annak ellenére, hogy már belügyminiszter volt, ismét csak a PB póttagjává választották. 1956. október 23-án előbb betiltotta, majd újra engedélyezte a lengyelek melletti szimpátiatüntetést, bizonytalan magatartásával fokozta az utcára vonulók elszántságát. A KV aznap éjjel megtartott ülésén tisztéből fakadóan tagja lett a forradalom leverésének irányítására megalakított Katonai Bizottságnak. Ugyanakkor elvesztette póttagságát a PB-ben, október 27-én a kormányból is eltávolították, s október 28- án a Szovjetunióba távozott. November 3-án tért vissza az országba. Részt vett a KGB vezetője, Ivan Szerov tábornok által irányított akcióban, amelynek során még aznap este a tököli szovjet főhadiszálláson letartóztatták a csapatkivonási tárgyalásokra érkező magyar kormányküldöttséget. Hegedüs András szerint november 4-étől a szovjet csapatok oldalán részt vett a fegyveres harcokban is. November 10-én Kádár utasítására ismét a Szovjetunióba távozott. November 16-án kizárták a pártból. Parlamenti mandátumától 1957. május 9-én fosztották meg.
1958. augusztusban tért haza, visszaállították párttagságát, és eredeti szakmájában találtak neki állást: 1958. szeptembertől a Szegedi Szalámigyár főmérnökeként, 1969-től igazgatójaként dolgozott, 1977-ben az immár Szegedi Szalámigyár és Húskombinátnak nevezett élelmiszeripari vállalat vezérigazgatójaként vonult nyugdíjba. Nyugdíjasként a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának elnökeként tevékenykedett, s tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspárt Sze
gedi Városi Bizottságának is.