Budapest közellátási kormánybiztosa
1945.02.15 - 1945.05.15
polgármester
Budapest Székesfőváros
1945.05.16 - 1945.11.28
főtitkár
Gazdasági Főtanács
1945.12.05 - 1949.06.03
elnök
Országos Tervhivatal
1949.06.03 - 1953.02
igazgató
Komlói Szénbányászati Tröszt
1953.03 - 1954.04
vezető
Minisztertanács Titkársága
1954.04.27 - 1955.01.23
külkereskedelmi miniszterhelyettes
1955.01.23 - 1956.06
elnök
Szövetkezetek Országos Szövetsége (SZÖVOSZ)
1956.06 - 1956.10
közellátási kormánybiztos
1956.10.27 - 1956.11.04
Módos és vallásos zsidó családban született, apját Veinberger Mórnak, anyját Rosenberg Karolinnak hívták. 1944 után vette fel a Vas vezetéknevet.
A Budapest VII. Kerületi Állami Gimnázium (a későbbi Madách Imre Gimnázium) tanulójaként 1918. decemberben belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A kommün bukása után is tagja és szervezője maradt a kommunista ifjúsági mozgalomnak, ezért 1920-ban kizárták a gimnáziumból. Csehszlovákiába távozott, bekapcsolódott a kommunista emigráció ifjúsági mozgalmába. 1921-ben pártmegbízatást teljesítve illegálisan visszatért Magyarországra. Április végén letartóztatták, a rögtönítélő bíróság lázadás bűntette miatt tizenöt évi fegyházra ítélte, a másodfokon eljáró Kúria 1921. novemberben tíz évre mérsékelte büntetését. 1922 júliusában fogolycsere keretében Szovjet-Oroszországba távozhatott, s 1925-ig a moszkvai egyetemen tanult. A KMP 1925. augusztusi bécsi kongresszusán a megválasztott központi bizottság első teljes ülésén a tagjai közé kooptálta, és kinevezte a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége központi titkárává. A Kommunista Internacionálé (Komintern) megbízatásával titokban Magyarországra utazott, de 1925. szeptember 22-én újra lebukott. 1925. november közepén, az úgynevezett első Rákosi- perben statáriális, majd rendes bíróság elé állították, 1926 augusztusában nyolcévi fegyházbüntetésre ítélték, amit a fellebbviteli tábla hat évre csökkentett. 1929 augusztusában az év eleji éhségsztrájkban való részvétele miatt a törvényszék a korábbi döntést megváltoztatva összbüntetésül tizenhárom és fél évi fegyházzal sújtotta. A börtönből 1940. október 30-án Rákosi Mátyással együtt szabadult, a hatóságok engedélyével a Szovjetunióba távozott az 1848-as honvédzászlók visszaadása fejében. 1940. novembertől Moszkvában élt, előbb a Komintern és a moszkvai Kossuth Rádió munkatársa volt, majd a Vörös Hadseregben frontpropagandával, illetve a hadifogolytáborok antifasiszta átnevelő tanfolyamainak a szervezésével foglalkozott.
1944. októberben a moszkvai magyar emigráció tagjai közül elsőként tért vissza Magyarországra, mozgásszabadságát kihasználva jelentős pártszervező tevékenységet fejtett ki a Vörös Hadsereg által megszállt területeken. Bekapcsolódott az Ideiglenes Nemzetgyűlés előkészítő munkálataiba, 1944. december 7-én Pécsett ő is képviselői mandátumot szerzett, s egészen 1957. május 9-ig folyamatosan a parlament tagja maradt. 1944. december 23-án a Magyar Kommunista Párt Debrecenben működő Központi Vezetősége megbízta a katonai és karhatalmi, valamint a pártgazdasági ügyek intézésével. 1945. január 19-én a párt budapesti Központi Bizottsága ülésén a testület tagja s osztályvezetői rangban a központi titkárság vezetője lett – e tisztében leginkább a pártszervezetek infrastrukturális ellátásával és gazdasági ügyeinek intézésével foglalkozott –, január 22-én pedig bekerült a KB Gerő Ernő vezetésével akkor felállított Titkárságába. 1945. április 13-án, az MKP budapesti és debreceni apparátusának tényleges egyesítésekor, kimaradt a Titkárságból, de KV-tagságát 1956. október végéig megőrizte.
1945. február 15-én megtették a főváros közellátási kormánybiztosává, 1945. május 16. és 1945. november 28. között pedig Budapest polgármestere volt. 1945. december 5-én kinevezték a Gazdasági Főtanács főtitkárává. Az önálló rendeletalkotási joggal rendelkező gazdasági és kereskedelmi csúcsszerv főtitkáraként nem a koalíciós kormány érdekeit képviselte, hanem az MKP gazdaságpolitikai elképzeléseihez tartotta magát. Tisztségéből adódóan 1945. december 20-ától miniszterelnökségi címzetes államtitkár, majd 1947. szeptember 27-től politikai államtitkár volt.
A Magyar Dolgozók Pártja 1948. júniusi alakuló kongresszusán póttagként beválasztották a Politikai Bizottságba. 1949. június 3-án, a Gazdasági Főtanács megszüntetése és feladatköreinek felosztása után az Országos Tervhivatal elnöki teendőinek ellátásával bízták meg. Az MDP II. kongresszusán (1951. február 25–március 1.) a PB rendes tagjává választották. 1952–1953 fordulóján összeütközésbe került Gerő Ernővel, a gazdaságpolitika irányítójával, amiért a tervhivatal elnökeként ellenezte az irreális gazdasági célkitűzéseket. 1953 februárjában leváltották az Országos Tervhivatal éléről, vidékre küldték, a Komlói Szénbányászati Tröszt igazgatója lett, a PB-ből is kikerült. Ezután karrierje bizonyos mértékig Nagy Imre mindenkori hatalmi pozíciójához igazodott: 1954. február 22-étől a Minisztertanács Titkárságán belül életre hívott anyag- és termékgazdálkodási titkárság szervezője, majd vezetője volt. Április 27-én a miniszterelnök kinevezte saját közvetlen munkatársává, a Minisztertanács Titkárságának a vezetőjévé. A Nagy Imre bukását előidéző 1955. januári PB-ülést követően a külkereskedelmi tárca miniszterhelyettesi posztját bízták rá, majd 1956 júniusában leváltották, és a Szövetkezetek Országos Szövetsége elnökévé tették meg.
1956. október 27-én Nagy Imre második kormányában közellátási kormánybiztos lett. November 4-én, a forrada
lom idején tisztséget vállaltak egy részéhez hasonlóan a jugoszláv követség által felajánlott menedékjogot vette igénybe. Szántó Zoltánnal és Lukács Györggyel együtt a többieknél korábban, november 18-án hagyta el a követséget, de a szovjet hatóságok őrizetbe vették, s 23-án a Nagy Imre-csoporttal együtt a romániai Snagovba internálták. A Nagy Imre-perből kihagyták, csak 1958 végén térhetett haza Magyarországra. Az Elnöki Tanács eljárási kegyelemben részesítette, 1959. januárban nyugdíjazták. Nem igazolták át a Magyar Szocialista Munkáspártba. A pártközpont által biztosított havi járandóságából, 1963 nyarától öregségi nyugdíjából, illetve fordításokból és írásaiból tartotta fenn magát. 1973. februárban izgatás címén eljárást indítottak ellene tervezett életrajzi regénye miatt, írásos kötelezettségvállalása után 1974. novemberben a rendőrség az eljárást megszüntette. 1978- ban a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntették ki, és miniszteri nyugdíjat ítéltek meg számára.