Apja, Szirmai Károly polgári radikális nézeteket képviselő újságíró volt, anyját Lefkovics Zsókának hívták.
Az elemi iskolát szülővárosában végezte, Nagykárolyban érettségizett. Jogi tanulmányait Párizsban kezdte, majd Kolozsvárott folytatta. Az egyetem után az előírt
szakmai gyakorlatot nem teljesítette, ezért csak abszolutóriumot szerzett, így csupán
magántisztviselőként tudott munkát vállalni. Már kolozsvári egyetemistaként részt vett
a baloldali diákszervezetek tevékenységében. 1929-ben csatlakozott a román kommunista párthoz, az erdélyi tartományi vezetőség mellett tagja lett a kolozsvári, majd a
Szamos kerületi pártbizottságnak. Titkárként ő irányította az erdélyi Vörös Segélyt is.
Észak-Erdély visszacsatolása (1940. augusztus 30.) után kapcsolatba került a Kommunisták Magyarországi Pártja vezetőivel, s átigazolt a magyar pártba. A KMP északerdélyi tartományi bizottsága és a budapesti vezetőség közötti összekötőként Budapestre költözött, 1943 nyarán szerepe volt a párt feloszlatását kimondó határozat
megszületésében, s bekerült az utód Békepárt központi bizottságába. 1943. novemberben letartóztatták, 1944. február 28-án a Vezérkari Főnökség különbírósága hűtlenség vádjával tizenöt évi fegyházra ítélte. 1944 nyarától Sárospatakon tartották fogva,
ahonnan az októberi nyilaspuccsot követően megszökött.
1944. novembertől a szovjet uralom alá került Szegeden a Magyar Kommunista Párt
dél-magyarországi területi titkárságának a titkárhelyettese, majd titkára volt. 1944. decembertől a Délmagyarország című koalíciós lap munkatársaként tevékenykedett,
1945. márciusban a lap felelős szerkesztője, 1945. július végén, mikor az újság az MKP
kezébe került, főszerkesztője lett. 1945. decembertől 1947. novemberig Budapesten
az MKP Központi Vezetősége Tömegszervezetek Osztályát, 1947. októbertől egy évig
a Nő- és Ifjúsági Titkárságot, 1949. február és 1950. április között az Ifjúsági, Nő- és
Sportbizottságot, valamint 1947. szeptember és 1949. június között a Szervező Bizottság Titkárságát is vezette. A szociáldemokrata pártnak az MKP-ba történt beolvasztásával létrehozott Magyar Dolgozók Pártja alakuló kongresszusán (1948. június 12–14.)
a KV és az SZB póttagjává választották. 1949 szeptemberében kinevezték a Magyar
Rádió elnökévé.
1953. január 28-án az Államvédelmi Hatóság letartóztatta: ügyét Péter Gáboréhoz
akarták kapcsolni, s egy kreált cionista perben elítélni. A rádió éléről hivatalosan csak
1953. februárban távolították el, kizárták a pártból, és megfosztották 1945. novembertől
folyamatos országgyűlési mandátumától. Nagy Imre 1953. júliusi kormányra kerülését
követően a per előkészületeit leállították (illetve Péter Gábor esetében a koncepción
módosítottak), s miután a Vizsgálati Osztályon megállapították, „hogy olyan bűncselekményt nem követett el, melyért jogilag felelősségre lehet vonni”, 1953. november
18-án tárgyalás nélkül szabadon bocsátották, 1954 elején az MDP-be is visszavették.
1954-től a Zálogház Vállalatnál, majd a Begyűjtési Minisztériumban dolgozott, 1955-
ben rehabilitálták. 1956 nyarán kinevezték az Esti Budapest főszerkesztőjévé.
A forradalom leverését követően 1956. decembertől a Magyar Forradalmi MunkásParaszt Kormány Tájékoztatási Hivatalát vezette (a döntés már a Magyar Szocialista
Munkáspárt Ideiglenes Intéző Bizottsága november 24-i ülésén megszületett), irányítása alá tartozott a sajtó, a rádió és a Magyar Távirati Iroda. Az MSZMP 1957. júniusi országos értekezletén beválasztották a Központi Bizottságba, 1957. júliusban a KB Agitációs
és Propaganda Osztályának élére állították, de 1958. januárig még ő vezette a Tájékoztatási Hivatalt is. 1958. novembertől élete végéig ismét parlamenti képviselő volt.
Az MSZMP VII. kongresszusán (1959. november 30–december 5.) a Politikai Bizottság póttagjává és a KB Titkárságának tagjává választották. Ideológiai és a kulturális
KB-titkárként ő felügyelte a KB Agitációs és Propaganda Osztályát, a Tudományos és
Kulturális Osztályt, a Párttörténeti Intézetet, a Népszabadság és a Társadalmi Szemle
szerkesztőségét (ezen kívül a megyei pártbizottságok közül hozzá tartozott Bács-Kiskun és Csongrád), valamint ő vezette a KB mellett működő Agitációs és Propaganda
Bizottságot. 1962. novemberben a PB rendes tagja lett. Kettős arculatú kultúrpolitikát
folytatott; miközben hivatalból támogatta a dogmatikus marxista ideológusok megnyilatkozásait, engedélyezte a modern nyugati tömegkultúra vívmányainak a magyarországi viszonyokra adaptált bemutatását a sajtóban, a rádióban és a televízióban.
Az 1960-as évek első felében Kádár János legközelebbi munkatársai közé számított.
Az MSZMP IX. kongresszusán (1966. november 28–december. 3.) felmentették KB-titkári posztja alól, de 1969. márciusig a KB Agitációs és Propaganda Bizottsága elnöke
és élete végéig PB-tag maradt.