Apja, Friss Zsigmond gyáros volt, anyját Glasner Ellának hívták. A család az 1914-ben
Angyalföldön megalapított Első Magyar Műdomborító és Papírdíszmű Gyár jövedelméből élt.
Középiskolás korától szimpatizált a baloldali eszmékkel: részt vett az 1918. október
28-i lánchídi „csatában”, amikor a Károlyi Mihály kinevezését követelő tömegre a karhatalom tüzet nyitott, a kommün alatt tagja volt a szocialista diákmozgalomnak. 1921-től
a berlini kereskedelmi főiskolán tanult, 1922-ben belépett a Németország Kommunista
Pártjába. 1924-ben a diploma megszerzése után Londonban vállalt munkát, ahol kapcsolatba lépett az angol kommunisták szervezetével. 1925-ben tért haza, bekapcsolódott az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja tevékenységébe, 1926-ban a párt
fedőszervének számító Magyarországi Szocialista Munkáspárt választási kampányát
irányította. 1928-ban a Kommunista című lap szerkesztése és terjesztése miatt letartóztatták, 1929-ben négy év börtönbüntetésre ítélték.
1933-as szabadulása után a Szovjetunióba emigrált, s elvégezte a moszkvai nemzetközi Lenin Iskolát. Miután a Kommunista Internacionálé 1936. júniusban feloszlatta
a KMP Központi Bizottságát, Prágába utazott, ahol júliusban tagja lett a Szántó Zoltán
vezetésével megalakított háromfős Ideiglenes Titkárságnak, s részt vett a népfrontpolitika szellemében kiadott Dolgozók Lapja szerkesztésében. 1939. márciusban, Csehország német megszállásakor Lengyelországba, onnan – szintén a németek elől – Svédországba menekült, ahol rövid időre internálták. 1941-től ismét a Szovjetunióban élt, a
Komintern munkatársa lett, cikkei jelentek meg az Új Hangban, a magyar kommunisták kulturális és irodalmi folyóiratában, majd 1941. szeptember végétől a moszkvai Kossuth
Rádió szerkesztőségében dolgozott.
1945-ben tért haza, a Magyar Kommunista Párt Minisztériumi Törvényelőkészítő Irodájának vezetője lett. Később az MKP, illetve a Szociáldemokrata Párt beolvasztásával
1948. júniusban létrejött Magyar Dolgozók Pártja gazdaságpolitikával foglalkozó osztályait (1949. márciusig Állampolitikai Osztály, 1952-ig Államgazdasági Osztály, attól
Terv-, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztály) vezette. 1948. júniustól 1956. októberig az
MDP Központi Vezetősége tagja volt. Szerepet játszott a pénzügyi stabilizáció megteremtésében, a magyar gazdaság hároméves tervének kidolgozásában, de az ötvenes
évek erőltetett iparosításában és az első ötéves tervvel kapcsolatos elhibázott döntések meghozatalában is. Nagy Imre kormányra kerülése után ellenezte az új gazdaságpolitikát, s mivel Gerő Ernő közeli szövetségesének számított, 1954. októberben
felmentették a KV Terv-, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztályának vezetése alól, s kinevezték a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézete igazgatójává. Rákosinak a hatalom csúcsára való visszatérésekor, 1955. májustól 1956. márciusig
az MDP ideológiai és kulturális folyóirata, a Társadalmi Szemle főszerkesztője volt.
A forradalom alatt a Szovjetunióba menekült. 1956. november 5-én Ungvárról érkezett Szolnokra, bekerült az új állampártként kiépülő Magyar Szocialista Munkáspárt
első, 21 fős (Ideiglenes) Központi Bizottságába, s élete végéig tagja maradt a testületnek. A Kádár-kormány tájékoztatási csoportjának tagjaként a Szabad Nép újraindításán fáradozott, majd az újságírósztrájkot követően 1956. november 24-től 1957. januárig az utód Népszabadság főszerkesztője volt. 1956. november 16-ától az MSZMP KB
Államgazdasági Osztályát vezette. E tisztében tagja lett a gazdasági élet „operatív”
irányítására 1957/1958 fordulóján életre hívott úgynevezett hármas bizottságnak, majd
a KB állandó bizottságaként 1960. januárban felállított Államgazdasági Bizottságnak.
Az 1957 elején megélénkülő gazdasági reformmunkálatok egyik fő ellenzőjének számított. Az MSZMP Ideiglenes Inéző Bizottsága 1957. április 23-i ülésén így fogalmazott:
„Ha megnézik az elvtársak, hogyan alakult az életszínvonal emelkedése 1954 óta, nyilvánvaló, hogy ma a lakosság általában igen jól él, és ez kétség kívül jelentős tényezője
volt a konszolidációnak is. […] Nem mondhatjuk tehát, hogy nagyon rossz a gazdasági
helyzet.”
1961. decemberben osztályvezetői tisztéből és bizottsági tagságából is felmentették. Visszatért az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete élére, amelyet 1974. évi nyugdíjazásáig irányított (helyét a KB-titkári tisztéből felmentett Nyers Rezsőnek kellett
átadnia), attól kezdve tudományos tanácsadóként dolgozott ugyanott. Az 1960-as
években szerepet vállalt a gazdaságirányítás túlközpontosításának enyhítésében, majd
az új gazdasági mechanizmus előkészítésében. 1953. májusban az MTA levelező, 1960.
áprilisban rendes tagjává választották, 1973. májustól a köztestület elnökségében is
helyet kapott. 1949-től 1967-ig megszakítás nélkül országgyűlési képviselő is volt.