tag
Nemzeti Főtanács
1945.01.26 - 1945.05.11
kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter
1945.05.11 - 1945.11.15
közlekedésügyi miniszter
1945.11.15 - 1949.02.18
pénzügyminiszter
Pénzügyminisztérium
1948.12.10 - 1949.06.11
államminiszter
1949.06.11 - 1952.11.14
elnök
Népgazdasági Tanács
1949.06.11 - 1952.11.30
külkereskedelmi miniszter
1950.05.09 - 1950.05.30
elnökhelyettes
Minisztertanács
1952.11.14 - 1953.07.04
belügyminiszter
Belügyminisztérium
1953.07.04 - 1954.07.06
első elnökhelyettes
Minisztertanács
1953.07.04 - 1956.07.30
Apja, Singer Móric földbérlő volt, de tönkrement, s felesége, Engel Mária 1910-ben bekövetkezett halála után Újpestre költözött a családjával, ahol vegyeskereskedést nyitott. A szülők tíz gyereket neveltek, Ernő volt a legfiatalabb.
1916-ban érettségizett az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban, és beiratkozott a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi fakultására, de négy szemesztert követően tanulmányait abbahagyta. 1918 végén belépett az újonnan megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság idején a vidéki ifjúmunkásokat szervezte, s küldött volt a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) 1919. június 20–22-i kongresszusán. Önként jelentkezett a Vörös Hadseregbe, frontszolgálatot azonban nem teljesített. A kommün bukása után országos körözést adtak ki ellene, így 1920. január elején Bécsbe távozott, ahol a Landler-frakcióhoz csatlakozott. Kezdetben a KIMSZ bécsi irodájában dolgozott, majd kommunista ifjúmunkás-szervezetek kiépítése végett többször járt Csehszlovákiában és Romániában. 1922. februártól pártszervezés céljából Budapesten élt, Kommün címmel illegális újságot adott ki, de a magyar hatóságok már az év szeptemberében letartóztatták, s 1923 májusában egy kommunista per fővádlottjaként tizenöt évi fegyházra ítélték. 1924. novemberben a magyar–szovjet hadifogolycsere-egyezmény egyik utolsó kedvezményezettjeként a Szovjetunióba távozhatott.
1924–1925-ben rövid ideig Moszkvában a Karikás Frigyes által vezetett üzemben dolgozott. 1925-ben a Kommunista Internacionálé (Komintern) Franciaországba küldte az ott élő emigráns magyar kommunisták tevékenységének irányítására. 1928-tól Moszkvában a nemzetközi Lenin Iskolán tanult, majd ugyanott a magyar és a francia szekció vezetője lett. 1931-től a Komintern Végrehajtó Bizottsága instruktora volt Franciaországban, Dániában és Svédországban, azután a román és az újlatin országtitkárság helyettes vezetője lett, több hónapot töltött Belgiumban, egy évet Olaszországban. 1933-tól főleg Spanyolországban tartózkodott. 1936 májusában tagja volt annak a Komintern-bizottságnak, amely megfogalmazta a hazai KMP-szervezetek feloszlatásáról szóló határozatot. 1936 júliusáig D. Z. Manuilszkij politikai munkatársa, a spanyol polgárháború alatt Katalóniában az NKVD rezidense és a kommunista párt instruktora volt. 1938. november végén Manuilszkij titkárságának vezetőjeként visszatért a Komintern moszkvai apparátusába.
1939-től foglalkozott ismét rendszeresen magyar pártügyekkel. 1941-ig, Rákosi Mátyás Moszkvába érkezéséig hivatalosan ő képviselte a Kominternben a magyar kommunistákat. Részt vett a moszkvai emigránsok irodalmi és politikai folyóirata, az Új Hang szerkesztésében. 1943-ban, a Komintern feloszlatása után átkerült a Vörös Hadsereg Politikai Csoportfőnökségének VIII. Osztályára, Manuilszkij helyetteseként az ellenséges hadsereg hátországában, a hadifogolytáborokban folyó agitációs és propagandamunka szervezésével foglalkozott. 1943–1944-ben közreműködött a moszkvai Kossuth Rádió munkájában is. 1944 őszén részt vett a párt új akcióprogramjának kidolgozásában, valamint a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front programja előzetes moszkvai változatának megfogalmazásában.
1944. novemberben azzal a feladattal érkezett Magyarországra, hogy elindítsa a pártszervezési munkát. November 7-én Szegeden Farkas Mihállyal, Nagy Imrével és Révai Józseffel együtt megalakították a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségét. A hónap végén Moszkvába repült, ahol jelen volt az átállt horthysta tábornokokkal, valamint a Horthy- féle fegyverszüneti küldöttség civil tagjaival folytatott tárgyalásokon. A megegyezés során a katonákkal elfogadtatták a demokratikus magyar állam leendő kormányának nyilatkozattervezetét, a kormányzati helyek elosztását. 1944. decemberben ő lett az irányítója az Ideiglenes Nemzetgyűléssel kapcsolatos politikai előkészítő munkálatoknak. 1944. december 21-től Szeged városát képviselte az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, s egészen 1957. májusig tagja maradt a törvényhozásnak. 1944. december 22-én, az Ideiglenes Nemzetgyűlés ülésének második napján az MKP szónokaként a nemzeti összefogás szükségességét hangsúlyozta. 1945. január 23-án Budapestre utazott, ahol átvette az MKP budapesti Központi Bizottságának irányítását (január 26-án vezetésével egy ötfős titkárság jött létre), s a pártegység megteremtése érdekében harcot indított Demény Pál mozgalma és a többi hazai, a moszkvai iránytól eltérő kommunista csoport ellen (Rákosi Mátyás hazatértéig a párt első emberének számított). Január 26-tól az Ideiglenes Nemzetgyűlés Politikai Bizottsága és az Ideiglenes Nemzeti Kormány által megválasztott háromtagú Nemzeti Főtanács tagja volt. A párthierarchia „második embereként” mindent elkövetett Rákosi személyének népszerűsítése és kultusza megteremtése érdekében. Az MKP 1945. május 20–21-én tartott országos pártértekezletén kikerült a KV Titkárságából, de tagja lett az akkor felállított Politikai Bizottságnak. A Nemzeti Főtanács 1945. május 11-
én kinevezte kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterré, majd novembertől közlekedésügyi miniszter volt. Ekkoriban kapta a kommunista propaganda által terjesztett „Gerő, a hídverő” nevet. 1945 decemberétől 1949 elejéig PB-tagként a pártközpont kormányzati ügyekkel foglalkozó állampolitikai osztályát is ő irányította. 1949-ig több minisztériumot vezetett, olykor két tárca élén is állt egyszerre. 1949. június 11-től államminiszteri rangban a Népgazdasági Tanács elnöke volt.
1948. júniusban tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak az MKP-ba olvasztásával létrehozott Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Titkárságának, a KV 1948. november 27-i ülésén főtitkárhelyettessé választották. 1948. december 14-én a Magyar Tudományos Tanács elnökeként megbízták a Magyar Tudományos Akadémia szovjet típusú átalakításával, 1949-ben az új MTA tiszteletbeli tagjává választották. 1949 végétől a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálását irányította. Rajk László letartóztatása után, 1950- ben az MDP vezetésében Farkassal és Rákosival megalakították a felsőbb pártszervek számára is ismeretlen Honvédelmi Bizottságot (trojka), amely szűk körű államvédelmi bizottságként működött. 1952. novemberben a Népgazdasági Tanács feladatait átvette a kormány, így miniszterelnök-helyettes lett. Éveken keresztül igen jelentős gazdasági és politikai hatalom összpontosult a kezében; személyes felelősség terheli a törvénytelenségekért és az 1948–1953 közötti súlyos gazdasági torzulásokért, az eleve túlfeszített első ötéves tervet végképp ellehetetlenítő tervmódosításokért, az elkövetett politikai hibákért és bűnökért.
1953 júniusában a Moszkvába rendelt pártküldöttség egyik tagja volt. Az MDP KV 1953. júniusi 27–28-i ülésén elfogadott határozatot, amely a moszkvai bírálatot is tartalmazta, részben ő szövegezte. Ebben önkritikusan elismerte saját felelősségét, ami azonban nem változtatott gazdasági-politikai befolyásán. 1953. július 4-étől Nagy Imre miniszterelnök első számú helyettese és 1954. júliusig belügyminiszter volt, amennyire tudta, lassította a rehabilitáció folyamatát. Miniszterelnök-helyettesként változatlanul felügyelete alá tartozott minden gazdasági tárca, kivéve a mezőgazdasági minisztériumokat. 1954 júniusában elnökletével jött létre az MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottsága, amely az „új szakasz” politikája elleni támadások bázisa lett. 1956. július 18-án a leváltott Rákosi utódaként az MDP KV első titkára lett. Július 30-án megszűnt kormánytagsága, egyidejűleg bekerült az Elnöki Tanácsba. Első titkári tisztét 1956. október 25-ig töltötte be. Addigra elvesztette a szovjetek bizalmát, mert képtelen volt úrrá lenni a sztálinista rendszert fenyegető forradalmon. Személye elfogadhatatlan lett a magyar nép többsége számára, mert neve összekapcsolódott a szovjet katonai beavatkozás törvényesítésével.
1956. október 28-án a szovjet nagykövetség több más sztálinista vezetővel együtt a Szovjetunióba menekítette. 1957. május 9-én megfosztották parlamenti mandátumától és tagságától az Elnöki Tanácsban, 1957. november 22-étől akadémiai tagságát is „szüneteltették”. Moszkvában a Szovjet Tudományos Akadémia Közgazdasági Intézete népi demokratikus országok szektorában kapott állást. 1960. áprilisi hazatérését követően teljesen visszavonultan élt, fordítói munkát végzett. Az MSZMP KB 1962. augusztus 16-án hozott határozatában megállapította személyes felelősségét az 1950-es évek törvénysértéseiben, és kizárták a pártból. 1977-ben még kérte felvételét a Magyar Szocialista Munkáspártba, de a pártvezetés ezt is elutasította.