Apja Németh József földműves, anyja Bek Anna állami szülésznő volt. Szülei az első
világháború előtt kivándoroltak Amerikába, de 1920-ban hazatértek.
Az elemi iskolát Pákán, a négy polgárit Zalaegerszegen végezte. 1939-től Budapesten
a Kozma testvérek hentesárugyárában hentes- és mészárostanoncként, 1941-től
ugyanott -segédként dolgozott. 1942-ben szülőfalujába visszatérve a körjegyzőségen
alkalmazták mint írnokot. 1943-ban behívták katonának, Budapesten a XI-es helyőrségi
kórházban szolgált. 1944. decemberben egy kórházvonattal Németországba vitték, de
útközben megsebesült, s csak 1945. júliusban érkezett vissza Magyarországra.
1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, 1946-ban két hónapos pártiskolára
küldték, majd megtették szülőfaluja párttitkárává. 1946. májustól a Novai járás egyik
körzetének titkáraként, 1947. szeptembertől a Zala megyei pártbizottság tömegszervezőjeként,
1948. októbertől immár a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesítésével
létrejött Magyar Dolgozók Pártja Zala Megyei Bizottsága oktatási felelőseként,
1949. szeptembertől Agitációs és Propaganda Osztálya vezetőjeként tevékenykedett.
1952 őszétől az MDP kétéves pártfőiskolájának hallgatója volt, amelynek elvégzését
követően a Csongrád megyei pártbizottság élére állították. 1956. júliusban póttagként
bekerült az MDP Központi Vezetőségébe.
Az 1956-os forradalom idején Hódmezővásárhely központtal (1961-ig a város volt
Csongrád megyei székhelye) katonai közigazgatást vezetett be, parancsainak végrehajtója
Gyurkó Lajos vezérőrnagy egységei voltak. „Az ellenforradalom elleni harc során
és a rend helyreállítása érdekében kifejtett munkája elismeréséül” adományozandó
kormánykitüntetés előterjesztése szerint Némethnek „nagy szerepe volt a fegyveres
erők összefogásában, ahol szükséges volt, határozott utasítást adott tűzparancsok kiadására
az ellenforradalmi elemekkel szemben, akik támadólag léptek fel.”
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után belépett a Magyar Szocialista
Munkáspártba, s újra átvette a megye irányítását. Az idézett előterjesztés szerint
november 4-ét követően „azonnal hozzáfogott a hatalom megszilárdítása érdekében
a Karhatalom és a Párt szervezéséhez, a szovjet csapatokkal a kapcsolatot felvéve,
aktív tevékenységet fejtett ki a Karhatalom felfegyverzésében, majd az ellenforradalmi
elemek lefegyverzésében. Nagy része volt a Karhatalom harci készségének és helytállásának
állandó fokozásában.”
Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága 1957. február 26-i ülésén kooptálta a
testületbe. 1958. novemberben országgyűlési képviselővé választották, attól kezdve
1988-ig folyamatosan a parlament tagja volt. 1959. decemberben Budapestre helyezték
a KB Mezőgazdasági Osztálya vezetőjének. Az MSZMP VIII. kongresszusán (1962. november
20–24.) a KB Titkársága tagjának választották, a KB Mezőgazdasági Osztálya
mellett 1963-ig a Békés, a Hajdú-Bihar, a Heves és a Szolnok megyei pártbizottságot
is felügyelte. A mezőgazdaságért felelős KB-titkárként nem gördített akadályokat az
agráriumban tervezett reformok elé, amelyek alapvetően elődje, Fehér Lajos – akkor
miniszterelnök-helyettes és a Politikai Bizottság tagja – nevéhez köthetőek.
1965. júniusban az MSZMP Budapesti Bizottsága első titkára lett, de állandó meghívottként
továbbra is részt vett a KB Titkársága, valamint a PB ülésein is. 1966. decemberben
póttagként bekerült a PB-be, 1970. novemberben, a póttagság intézményének
megszüntetésekor rendes tag lett. Az állampárt legfőbb vezető testületében a kádári
centrumhoz tartozott, vagyis fenntartások nélkül követte az első titkár által megszabott
irányvonalat. Kádár főként azért számított rá, mert levette a válláról az apparátus
mindennapjai irányításának gondját. Így történhetett, hogy az 1968-as „új gazdasági
mechanizmus” atyjának számító reformer Nyers Rezső 1974. márciusi leváltásakor a
hajdani henteslegény kapta meg a gazdaságpolitikai KB-titkár posztját, vagyis ő felügyelte
a KB gazdaságpolitikai, a területi gazdaságfejlesztési és a pártgazdasági és
ügykezelési osztályt. A keményvonalas Biszku Béla 1978. áprilisi menesztésekor az első
titkár állandó helyettese lett (ezt a nyilvánosság felé nem kommunikálták), felügyeleti
területeként a Párt- és Tömegszervezetek Osztályát és a Pártgazdasági és Ügykezelési
Osztályt határozták meg. Ezek folyományaként a KB mellett működő bizottságok és
munkaközösségek közül 1974–1978 között a Gazdaságpolitikai Bizottság, 1975–1980-
ban a Közgazdasági Munkaközösség, 1978-tól 1987-ig az Ifjúsági Bizottság, 1980–1987
között a Pártépítési Munkaközösség elnöke volt. Az MSZMP XIII. kongresszusán (1985.
március 25–28.) a főtitkárrá előlépett Kádár mellé őt választották meg főtitkárhelyettesnek,
felügyeleti területe változatlan maradt, valamint ő elnökölt a KB 1986. márciusban
felállított Káderpolitikai Bizottsága ülésein is.
1987. júniusban felfelé buktatták, Losonczi Pált követte a kollektív államfői testület,
az Elnöki Tanács élén (1967. áprilistól a grémium tagja volt). Az 1988. májusi országos
pártértekezleten Kádárral és a régi gárda több tagjával együtt eltávolították a vezető
testületekből (nem jutott be a KB-ba, így a PB-ben sem maradhatott benn), 1988. június
végén távozott az államfői székből is, és nyugdíjba vonult.