Régi Békés vármegyei kisnemesi családból származott. Apja, Maróthy László motorszerelő volt, anyját Emődi Juliannának hívták.
Általános és középiskolai tanulmányai után 1961-ben felvették a gödöllői Agrártudományi Egyetemre, ahol 1965-ben mezőgazdasági mérnöki oklevelet, később egyetemi doktori címet szerzett. 1965-ben néhány hónapig a nagytarcsai Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben dolgozott, majd még ugyanabban az évben független politikai munkatársként a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség gödöllői egyetemi szervezetének titkára lett, egyúttal belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1967-től a gödöllői egyetem nemzetközi csoportja vezetője volt, de rövidesen végleg elkötelezte magát a politika mellett. 1968-tól a KISZ Pest Megyei Bizottsága agitációs és propagandatitkáraként, 1970-től az MSZMP Szentendrei Városi Pártbizottságának első titkáraként tevékenykedett. 1973-ban elvégezte az MSZMP Politikai Főiskolája három hónapos továbbképző tanfolyamát.
1973. június végén a KISZ Központi Bizottsága első titkárává választották, novemberben az MSZMP KB kooptálta soraiba. A KISZ KB első titkáraként állandó meghívotti minőségben részt vett az állampárt legfőbb döntéshozó testülete, a Politikai Bizottság ülésein, amelybe alig több mint 32 évesen, az MSZMP XI. kongresszusán (1975. március 17–22.) „hivatalosan” is bekerült (a Kádár-korszakban ő volt a PB legfiatalabban megválasztott tagja). 1975. április és 1981. március között a KB Ifjúsági Bizottságának is tagja volt. A KISZ-ből „kiöregedve” 1980 decemberében a budapesti pártbizottság élére állították. 1981. áprilisban egy időközi választáson, a pártállamban megszokott módon egyetlen jelöltjeként, kapott parlamenti mandátumot, 1985. júniusban ismét képviselővé választották.
1984. decemberben a Minisztertanács elnökhelyettesének nevezték ki, e tisztében ő volt a kormány Tudománypolitikai Bizottságának és az Állami és Kossuth-díj Bizottságnak az elnöke. 1986. decemberben miniszterelnök-helyettesi rangját megtartva az Országos Tervhivatal elnöke lett, átvette az Állami Tervbizottság elnökének posztját, és beválasztották az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Bizottságába is. 1987. decembertől az új tárcaként akkor felállított Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot irányította. Az MSZMP 1988. május 20–22-i országos pártértekezletén, mint a kádári gárda tagja, kibukott a PB-ből. Környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszterként a megélénkülő társadalmi szervezetek (elsősorban a Duna Kör) és az 1989 folyamán éledező új pártok egyre többet támadták a tervezett Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszer miatt. Miután az Országgyűlés leállíttatta az építkezést, 1989. novemberben lemondott miniszteri posztjáról, s parlamenti mandátumának lejártát követően eltűnt a közéletből.