Név:
Hegedűs Lajos
Született:
Hódmezővásárhely, 1937.05.29
Meghalt:
Beosztás:
tag
Testület:
MSZMP Központi Bizottsága
Hegedűs Lajos
Született: Hódmezővásárhely, 1937.05.29

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Pártfunkció:

Szerkesztett életrajz:
Apja Hegedűs János, anyja Szabó Rozália volt. Teljes neve: Hegedűs Lajos József.

A gödöllői Agrártudományi Egyetem elvégzése után a Szolnok megyei Héki Állami Gazdasághoz került gyakornoknak. 1960-tól a hartai Új Élet Mezőgazdasági Termelőszövetkezet agronómusaként, majd főagronómusaként dolgozott. 1974-ben az időközben Erdei Ferenc nevét felvevő téesz termelései elnökhelyettese, 1976-ban elnöke lett. 1980-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának tagja volt, az 1988. május 20–22-i országos pártkongresszuson bekerült a Központi Bizottság soraiba, júliusban a KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösségébe is. A KB 1989. június 23–24-i ülésén a Politikai Bizottság helyébe lépő nagyobb létszámú testület, a Politikai Intéző Bizottság tagjává választották. Az MSZMP 1989. októberi megszűnése után az 1989. decemberben zászlót bontó Agrárszövetséghez csatlakozott, s jelöltjeként sikertelenül indult az 1990. március–április első szabad választásokon.

1972-ben bekerült az agrárium érdekképviseleti szervezetébe, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsába, 1982–1989 között a szervezet szövetkezetpolitikai bizottságának elnöke volt. 1989–1991 között a TOT utódaként létrehozott Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők alelnökeként, 1991–1995 között társelnökeként tevékenykedett.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: