Név:
Fejti György
Született:
Sátoraljaújhely, 1946.03.10
Meghalt:
Beosztás:
első titkár
Testület:
MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottsága
Fejti György
Született: Sátoraljaújhely, 1946.03.10

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Pártfunkció:

Szerkesztett életrajz:
Apja, Fejti Gyula ipari munkás, anyja, Aradi Erzsébet varrónő volt.
A Vasútgépészeti Technikumban tett érettségit követően 1964-től a Budapesti Műszaki
Egyetem Gépészmérnöki Kara autógépész szakán tanult, ahol 1969-ben szerzett
oklevelet, s 1972-ig az egyetemen dolgozott tanársegédként. 1968-ban felvették
a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai közé, 1972-től a Magyar Kommunista Ifjúsági
Szövetség Központi Bizottsága apparátusában tevékenykedett, 1974-től a Szervezési
Osztály vezetőjeként. 1976. februártól a KISZ KB titkára volt, 1974–1977 között levelezőn
elvégezte az MSZMP KB Politikai Főiskoláját. 1979-ben a KISZ-ből a Párt- és
Tömegszervezetek Osztály helyettes vezetőjeként rövid időre átkerült az MSZMP KB
szervezetébe.
1980. december 2-án az MSZMP KB kooptálta a testületbe, másnap a KISZ KB első
titkárává választották, e tisztében állandó meghívottként részt vett az állampárt legfőbb
döntéshozó testülete, a Politikai Bizottság ülésein. 1976. március–1985. március
között a KB Titkársága mellett működő Testnevelési és Sport Bizottság tagja, 1980.
március–1985. március között a KB Ifjúsági Bizottságának titkára is volt. 1984. decemberben
a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pártbizottság élére állították, 1987 júniusában
pedig a KB Titkárságának tagja lett, ő vette át Horváth Istvántól a KB Közigazgatási
és Adminisztratív Osztályának felügyeletét. 1988 decemberében beválasztották a KB
Nemzetközi, Jogi és Közigazgatás-politikai Bizottságba. Ekkor került sor felügyeleti
területének megváltoztatására: adminisztratív KB-titkári reszortját az új jogszabályok
kidolgozásának a felügyeletére módosították. 1989. júniusban bekerült az MSZMP PB
helyébe lépő nagyobb létszámú testületbe, a Politikai Intéző Bizottságba.
1989-ben a rendszerváltozás feltételeiről szóló, annak alapjait megteremő úgynevezett
háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon az MSZMP tárgyalóküldöttségnek
helyettes vezetője volt, bár – mint Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Tsz.
volt elnöke visszaemlékezésében megemlíti – ő is azok közé tartozott, akik elfogadták
ugyan, de inkább késleltetni, mint siettetni akarták a többpártrendszer bevezetését.
Többek között ellenezte az MSZMP kivonulását a munkahelyekről, valamint azt, hogy
az állampárt számoljon el a vagyonával, nem értett egyet a megállapodás szeptember
18-i aláírásával sem.
Az MSZMP felbomlása (1989. október 7.) után visszavonult a politikai élettől, magánvállalkozó
lett. 1990–1994 között az Unit Piacelemző és Vállalkozásszervező Kft.,
majd a Buda Ipartechnika Kft., 1998-tól az Alsys-2000 Vagyonvédelmi, Tervező és
Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója volt.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: