Romány Pál
Született: Szajol, 1929.11.17

Munkahely, egyéb foglalkozás, szolgálat, jogviszony:
    Államgazdasági, majd Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, később osztályvezető-helyettes MSZMP Központi Bizottsága 1961 - 1970
    elnök Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottság Budapest 1972 - 1990
    miniszter Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 1975.07.04 - 1980.06.27
    rektor Politikai Főiskola 1987 - 1989

Szerkesztett életrajz:
Romány Pál Szajolban született 1929. november 17-én. Középiskolai tanulmányait Szolnokon végezte. 1947-től bekapcsolódott a népi kollégiumi mozgalomba. 1949-ben már első éves egyetemi hallgatóként a Magyar Agrártudományi Egyetem Agrárpolitikai Tanszékén, Nagy Imre tanszékvezetőnek volt a demonstrátora. 1952-ben agrármérnöki diplomát szerzett és ezt követően az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumában dolgozott. 1954-től a Mezőcsát határában lévő Keselyűhalmi Állami Gazdaság igazgatója lett. 1956 nyarától a Nógrád megyei, majd Borsod-Heves megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságára került termelési igazgatóként.
1961-től 1970-ig az MSZMP KB Államgazdasági, majd Gazdaságpolitikai Osztályának munkatársa, később osztályvezető-helyettese volt. A pártközpont államgazdasági osztályán dolgozva szerepet vállalt a mezőgazdasági reform előkészítésében. Részt vett a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának (TOT) megszervezésében. A KB Szövetkezetpolitikai Munkaközösségének - Fehér Lajos elnöksége idején - titkára, majd később elnöke volt.
1970-től 1973-ig az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottság első titkári posztját töltötte be. 1973-tól megbízták az MSZMP KB Területi Gazdaságfejlesztési Osztályának vezetésével. 1975. július 4. és 1980. június 27. között mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter volt. A FAO közgyűlése Romány Pál javaslatára határozta el 1979-ben az Élelmezési Világnapot, október 16-át. 1980-tól ismét a Bács-Kiskun megyei Pártbizottság első titkára volt 1987-ig.

Romány Pál életútját végigkísérte a tudomány művelése. A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályának, különböző bizottságainak munkájában 1964-től vesz részt. Kandidátusi értekezését 1970-ben védte meg a mezőgazdasághoz kapcsolható ipari-kereskedelmi tevékenység tematikai kidolgozásával. Az MTA Agrártörténeti Bizottságának elnöke 1972-től 1990-ig. 1982-től a Gödöllői Agrártudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára. 1987-től egyetemi tanár és rektor a Politikai Főiskolán. 1989-ben nyugdíjba vonult. 1990-től az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottságának alelnöke. 1999-ben “Agrárpolitika és agrártársadalom Magyarországon (1957-1997) című értekezéséért megkapta a Magyar Tudományos Akadémia Doktora tudományos fokozatot. A Szent István egyetem Honoris causa Doktor címmel tüntette ki.
(Forrás: Magyar Nagylexikon, 15. kötet, Bp., 2002)

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: