Név:
Ormos Mária
Született:
Debrecen, 1930.10.01
Meghalt:
Budapest, 2019.12.08
Beosztás:
tag
Testület:
MSZMP Központi Bizottsága
Ormos Mária
Született: Debrecen, 1930.10.01
Meghalt: Budapest, 2019.12.08

Párt- és tömegszervezeti tagság:

Pártfunkció:

Szerkesztett életrajz:
Apja, Ormos János pénztárnok, főkönyvelő, anyja Förster Elza háztartásbeli, később
műszaki rajzoló volt. Férjezett neve: Szekeres Zoltánné.
Az elemit és a középiskolát szülővárosában járta ki, 1948-ban a Svetits gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait Debrecenben és Budapesten folytatta,
1952-ben a debreceni tudományegyetemen történelem–magyar szakos középiskolai
tanári oklevelet szerzett. 1951-től az egyetemen gyakornokként, majd tanársegédként
dolgozott, 1953-ban fegyelmi úton egy szegedi általános iskolába helyezték át, de még
abban az évben felvették a Szegedi Tudományegyetemre, ahol tanársegédként, 1955-
től egyetemi adjunktusként 20. századi magyar és egyetemes történelmet tanított.
1957-ben, mivel ellenezte az 1956-os forradalom utáni megtorló intézkedéseket, s
nem volt hajlandó munkatársai ellen tanúskodni, eltávolították az egyetemről, és eltiltották az értelmiségi foglalkozásoktól. Budapesten, a Magyar Országos Levéltárban
tudott elhelyezkedni segédmunkásként, 1958-ban általános iskolai tanárként, 1960-ban
pedig az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségének felelős szerkesztője lett. 1963-
ban Ránki Györgynek köszönhetően került vissza a tudományos pályára, s 1984-ig a
Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt. Történészként Európa és Magyarország 20. századi történetével foglalkozik. 1968-ban elnyerte a történettudományok kandidátusa, 1980-ban
a történettudományok doktora tudományos fokozatot.
1982-től félállásban, 1984-től teljes állásban a Janus Pannonius Tudományegyetem
(JPTE) egyetemi tanára, 1984–1992 között az intézmény rektora volt. 1987. májusban
az MTA levelező, 1993. májusban rendes tagjává választották. 1995-ben Széchenyidíjjal tüntették ki. 1996–2000 között a JPTE Bölcsészettudományi Kara megbízott dékánjaként is működött. 2000-ben nyugállományba vonult, de professor emeritaként
továbbra is a Pécsi Tudományegyetem oktatója maradt.
1951-től 1956-os megszüntetéséig tagja volt a Magyar Dolgozók Pártjának, a Magyar
Szocialista Munkáspártba azonban csak 1969-ben kérte felvételét. Az 1988. május 20–
22-i országos pártértekezleten bekerült az MSZMP Központi Bizottsága soraiba, 1988.
decemberben a KB-titkári posztjáról leköszönt Pál Lénárdtól átvette a KB mellett működő Művelődéspolitikai Munkaközösség elnöki tisztét. A KB 1989. június 23–24-i ülésén beválasztották a Politikai Bizottság helyett akkor életre hívott nagyobb létszámú
testületbe, a Politikai Intéző Bizottságba. 1989. október 6-án ő mondta az első – 1849.
október 6-ára és 1956. október 23-ára emlékező – beköszöntőt az MSZMP XIV. kongresszusán. Belépett a volt állampárt jogutódaként másnap megalakított Magyar Szocialista Pártba, 1990. májusig az új párt országos elnökségének is tagja volt. Az 1990.
március–április első szabad választásokon az MSZP jelöltjeként országgyűlési képviselő lett. 1990. szeptemberben mandátumáról lemondva visszavonult az aktív politizálástól.

Magyar Nemzeti Levéltár

Postacím: 1250 Budapest, Postafiók 3.

Cím: Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.

Tel.: +36 1 225 2843, +36 1 225 2844 Fax: +36 1 225 2817

E-mail:

Nemzeti Emlékezet Bizottsága

Cím: 1088 Budapest, Vas u. 10.

Tel.: +36 1 800 1450 Fax: +36 1 391 1130

E-mail: