államtitkár
Nehézipari Minisztérium
1950.08.04 - 1950.12.16
államtitkár
Kohó- és Gépipari Minisztérium
1950.12.16 - 1951.01.27
miniszterhelyettes
Kohó- és Gépipari Minisztérium
1951.01.27 - 1951.12.06
titkár
Minisztertanács Elnöksége Nehézipari Csoportja
1952.11 - 1953.07
miniszter
Kohó- és Gépipari Minisztérium
1954.10.09 - 1956.11.03
megbízott vezető
Kohó- és Gépipari Minisztérium
1956.11.07 - 1957.05.09
vezérigazgató
Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár
1963 - 1977
Apja, Csergő János famunkás, anyja, Kémenes Rozália gyári munkásnő volt. A szülők
hat gyermeket neveltek.
Hat elemit végzett, 1935-ben vasesztergályos-tanonc lett, de már Romániában, miután szülei ott kerestek megélhetést. Segédlevele megszerzése után 1938-ban a bukaresti Vulkán Gépgyárban, majd a Wolf Gépgyárban alkalmazták. 1940. novemberben, a második bécsi döntést követően települt át Budapestre. Az Oetl Antal Vasöntöde
és Gépgyár Rt.-nél helyezkedett el szakmájában. 1942-től több alkalommal behívták
katonának, 1944. novemberben alakulatától megszökött, és a szovjet csapatok bevonulásáig Budapesten bujkált.
1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, az Oetl-gyárban szakszervezeti
főbizalmi, majd az üzemi bizottság elnöke volt. 1948. márciusban megtették az akkor
államosított gyár munkásigazgatójává. 1948 decemberétől a Magyar Postánál dolgozott osztályvezető-helyettesként, majd posta-főigazgatóként. 1949 őszétől a Magyar
Dolgozók Pártja Központi Vezetősége egyéves pártfőiskoláján tanult. 1950. augusztusban kinevezték a Nehézipari Minisztérium államtitkárává, 1950. decembertől a tárca kettéválasztásával létrehozott Kohó- és Gépipari Minisztérium államtitkára, illetve
1951. januártól – az államtitkári cím megszüntetésétől – a miniszter első helyettese volt.
1951. októberben a pártközpont Államgazdasági Osztályára helyezték az ipari termelésért felelős osztályvezető-helyettesnek, 1952. júliustól a KV Ipari és Közlekedési Osztályát vezette. Beosztása miatt tagja lett a Népgazdasági Tanácsnak, és bevonták az
MDP KV Államgazdasági Bizottsága munkájába is. A pártvezetés részéről ő felügyelte
Rákosi Mátyásnak a 60. születésnapjára rendezett munkaversenyt. 1952. novembertől
a Minisztertanács Elnöksége helyi ipari csoportjának titkára, majd titkárságvezetője
volt, innen 1953. júliusban visszakerült korábbi osztályvezetői beosztásába. Az MDP III.
kongresszusán (1954. május 24–30.) beválasztották a KV-ba. 1954. októberben kohó-és
gépipari miniszterré nevezték ki, tisztségéből a Nagy Imre-kormány 1956. november 3-i
átalakításakor mentették fel.
Az 1956-os forradalom után csatlakozott a Magyar Szocialista Munkáspárt néven újjászerveződő állampárthoz. 1956. november 7-étől megbízott vezetőként továbbra is a
Kohó- és Gépipari Minisztériumot irányította, 1957. májusban ismét teljes jogú miniszter
lett. 1958-tól 1967-ig, két cikluson keresztül, országgyűlési képviselő volt. 1959. decemberben, az MSZMP VII. kongresszusán bekerült a Központi Bizottság póttagjai közé.
A KGM felső vezetésének politikai és szakmai hibái miatt (is) 1963. márciusban felállították miniszteri bársonyszékéből, s a Ganz–MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár
vezérigazgatójává nevezték ki. 1966. decemberben a KB rendes tagja lett. 1968-ban a
miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1977-ben a
Ganz-MÁVAG éléről vonult nyugállományba, a KB-ból a XII. pártkongresszuson (1980.
március 24–27.), röviddel halála előtt maradt ki.